Geert Wilders neve ismerősen csenghet a magyar füleknek. Nemcsak azért, mert a platinaszőke politikus a bevándorlási válság kirobbanását követően – hazánkhoz hasonlóan – azonnal az érkező tömegek jelentette veszélyt hangsúlyozta, hanem mert a holland Szabadságpárt vezére magyar származású felesége miatt gyakori vendég országunkban. Aki nyomon követi a munkásságát, bizonyára tudja, hogy a holland politikus büszke a magyar kapcsolatra: szívesen tesz közzé képeket Balatonfüreden, Esztergomban vagy épp Nyírparasznyán járva, legutóbb pedig magyar pálinkát vitt ajándékba Vilmos Sándor holland királynak. Wilders azt sem titkolja, hogy mélységesen egyetért a magyar menekültpolitikával, tavaly Hágában lapunknak arról beszélt: Európában gondolhatnak bármit Orbán Viktorról, a magyar miniszterelnök legalább ki meri mondani, hogy a magyar identitás alapja a kereszténység.

Pedig a hollandot sem kell félteni: szókimondó bevándorló- és iszlámellenessége miatt korábban megszállottként emlegették, az utóbbi években viszont Európa-szerte szalonképessé vált, és jelenleg a toleranciájáról híres Hollandia második legerősebb politikai pártját irányítja. Joggal nevezhető bravúrnak, hogy a Szabadságpártra (PVV) idén márciusban több mint 1,3 millió holland adta a voksát. Ezt a kihívásokkal teli, magyar kikacsintásokban gazdag politikai karriert és életutat mutatja be Wilders Halállistán című könyve, amely a Patmos Records jóvoltából december eleje óta a magyarországi könyvesboltokban is megtalálható.

Hazánk kitüntetett szerepét jelzi, hogy Wilders maga adott hírt a magyar kiadás megjelenéséről, majd a könyv előszavában személyes hangvételű üzenettel kedveskedik a magyaroknak. Mint írja, hatalmas büszkeség számára, hogy bemutathatja műve magyar fordítását, hiszen Magyarország a második otthona, feleségének, Krisztinának a szülőhazája. „Mint másik iszlámkritikusnak, nekem is súlyos árat kell fizetnem az iszlámmal szembeni bírálatomért és a szabadság melletti megingathatatlan kiállásomért. Krisztina velem együtt viseli ezt a terhet, ahogyan a bátor magyar nemzet is évszázadokon át vállalta a Nyugat védelmét. Magyarország nélkül a Nyugat már rég elbukott és megsemmisült volna. Valóban Magyarország az egyik legrégibb európai nemzet, a XIV. század közepétől kezdve Európa fő védőbástyája volt az iszlámmal szemben” – áll az előszóban, amely a modern kori tömeges bevándorlásra és Magyarország újjáéledő bástyaszerepére is reflektál.

„Láttuk azt is, hogy miként jutott el Európába több mint kétmillió harmadik világbeli bevándorló, akiknek nagy többsége iszlám országokból érkezett. Olyan európai vezetők bátorították őket, mint Angela Merkel német kancellár vagy éppen a mi holland miniszterelnökünk, Mark Rutte. Ezek a politikusok ahelyett, hogy saját népük érdekeit védelmeznék, nem voltak hajlandók lezárni a határokat, és az adófizetők pénzén inkább bevándorlókat importáltak. Magyarország újra az ellenállás élére állt. Kerítést épített, hogy távol tartsa a bevándorlókat. Ma a brüsszeli Európai Bizottság azt tervezi, hogy az egész kontinenst a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező bevándorlókkal árasztja el, és arra kényszeríti a tagországokat, köztük Magyarországot, hogy megadott kvóta szerint fogadja be ezeket.”

A brüsszeli kvótaharc közepette Magyarországnak is hasznos Wilders fő üzenete, miszerint történjék bármi, hazafias kötelességünk az európai nemzetállamok és a saját nemzeti identitásunk védelme. Az 54 éves politikus akkor sem túloz, amikor a halállistára helyezi magát, hiszen nyílt titok, hogy iszlámellenes nézetei miatt hosszú évek óta végezni akarnak vele a muszlim szélsőségesek. Félelme nem alaptalan, hiszen Hollandiában már több iszlámkritikus híresség is pórul járt: 2004-ben Theo van Gogh filmrendezővel a nyílt utcán végzett egy marokkói származású bevándorló, a Wilders politikai elődeként beharangozott Pim Fortuynt pedig ugyancsak muszlimellenessége miatt gyilkolták meg 2002-ben.

Nem csoda tehát, hogy a Szabadságpárt első embere is „börtönben” tölti mindennapjait: egy pánikszobával felszerelt, golyóálló házat kell az otthonának neveznie, és több mint egy évtizede áll 24 órás rendőri védelem alatt. „Ha bárhová el akarok menni, legyen az akár egy egyszerű séta a tengerparton, tájékoztatnom kell a DKDB-t (Dienst Koninklijke en Diplomatieke Beveiliging, azaz a Királyi Család és Diplomaták Védelmi Részlegének Alakulata), lehetőség szerint egy nappal korábban, hogy a tisztek megtehessék a szükséges óvintézkedéseket. Néha akkor is elmegyek ezekre az előre leszervezett sétákra, ha ömlik az eső, csak hogy a szervezés ne vesszen kárba” – állítja.

Magától értetődik a kérdés, hogy miért éri meg kísérteni a sorsot és folyamatosan hangoztatni az Európában szélsőségesnek számító nézeteket, ha ekkora árat kell fizetni érte? Wilders erre is válaszol: hiába kényszerült rejtőzködésbe, mégis pozitívumként éli meg a holland átlagemberektől kapott több ezer levelet és e-mailt, amelyekben kifejezik támogatásukat. A Szabadságpárté tényleg sikertörténet: a politikai tömörülés 2006 novemberében vett részt először a holland parlamenti választásokon, és rendszerellenes pártként már akkor a szavazatok hat százalékát szerezte meg. A már említett idei választási szereplésük pedig valóban Európa figyelmének középpontjába állította a szókimondó pártvezért. Ha a másik oldalról közelítjük meg a jelenséget, akár úgy is feltehetnénk a kérdést: mi változott meg a toleráns és békés Benelux országban, ha egy szélsőjobboldali politikus képes a népszerűségi listák élmezőnyébe kerülni?

Akárcsak a kontinens többi nyugati államában, Hollandiában is érezteti a hatását a tömeges bevándorlás, hiszen a 17 milliós, kis alapterületű állam csak tavaly majdnem ötvenezer menedékkérőnek adott otthont. Összehasonlításképpen: 2014-ben harmadannyi bevándorló sem fordult meg az állam területén. A történet folytatását már jól ismerjük: a kis városok lakosai gyakran tiltakoztak az érkező idegenek ellen, sok településen tüntetésekbe torkollott a bevándorlóellenesség, és migránsok által elkövetett bűncselekményekre is bőven akadt példa.

Na nem olyan mértékben mint Németországban vagy a sorozatos terrortámadások sújtotta Franciaországban. Kétség sem férhet hozzá, hogy a holland bevándorlás és multikulturalizmus kapcsolata még mindig inkább sikertörténetként fogható fel – amely ketyegő bombaként gyakorlatilag bármikor tragédiába torkollhat. Wilders ennek okát az iszlamizáció­ban látja, politikai programja is a deiszlamizáció fogalma köré épül. Szerinte nincs rendjén, hogy az amszterdami és rotterdami önkormányzat hivatalosan is bejegyzi a többedik házasságot, külön strandot hoz létre a muszlim nőknek, a holland parlamentben pedig nem találunk holland zászlót, viszont a Korán egyik példánya ott fekszik a házelnök asztalán. Képzeljük el, ha mindez Magyarországon történne!

A kelet-közép-európai államok nagy előnye – amire egyébként a holland is rávilágít –, hogy mi tudjuk, mit jelent a megszálló hatalomátvétel és az intézményrendszerünk agresszív átformálása, így képesek vagyunk rá, hogy idejében észleljük a veszélyt. Wilderst is sokan bélyegzik elmeháborodott fasisztának, amiért az iszlámot a mai idők kommunizmusaként emlegeti: „Régen is mindig azt hallgattuk, hogy minden látszat ellenére a szovjetek valójában békét akarnak, és ha elindulnánk a megegyezés felé, félúton találkoznánk, mert ők is így reagálnának.”

A politikai korrektség hívei azonban nem tanultak a történelmi hibákból, és máig a végtelennek tűnő tolerancia és a kulturális relativizmus csapdájában élnek. Máskülönben hogy fordulhatna elő, hogy az európai terrortámadások után olyan nyugati véleményeket is hallottunk, hogy Franciaország szíriai fellépésével kiprovokálta az Iszlám Állam csapását, a valóban provokatív Charlie Hebdo szatirikus lap alkalmazottai pedig megérdemelték a szerkesztőségükben rendezett vérfürdőt.

Egy másik, hasonlóan szélsőséges példa: a kölni tömeges molesztálásokat követően a német nagyváros polgármestere arra kérte a városba látogató nőket, hogy közlekedjenek csoportban és tartsanak karnyújtásnyi távolságot az idegen férfiaktól. Az ilyen gondolatok hallatán tudatosul csak igazán, hogy Európa valóban válaszúthoz érkezett. Bár nyilvánvaló, hogy létezik a békés egymás mellett élés, a nyugati civilizáció és az identitásunk védelme kellene hogy állandó kitüntetett szerepet élvezzen. Ez megvalósul a visegrádi országok külpolitikájában, és nyomokban Nyugat-Európában is találunk rá kísérletet.

(Judi Tamara, magyaridok.hu)