in ,

Hoppá: hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentik Niedermüller Pétert

Bajkai István egyúttal lemondásra is felszólította a VII. kerületi polgármestert.

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármester ellen, és egyben lemondásra szólítja fel, miután kiderült, hogy bírósági végrehajtás alapján 417 millió forintot emeltek le az önkormányzat számlájáról. Bajkai István pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: hétfőn „az önkormányzatok történetében páratlan nagyságú”, 417 millió forintnyi összeget emelt le a bírósági végrehajtó egy vállalkozás javára a Király utca  23-25-27-29. alatti ingatlantömb fejlesztésével kapcsolatos ügyben.

Bajkai: A kérdéses szerződést még a „Hunvald-korszakban” kötötték

A politikus közlése szerint az önkormányzattól követelt kötbér leemelése egy olyan szerződés alapján történt, amelyet még 2003-ban, a „Hunvald-korszakban” kötöttek meg az önkormányzat vagyoni érdekeit súlyosan sértően, majd 2019-ben, az akkori fideszes vezetés módosított a kerület érdekeinek megfelelően. Hangsúlyozta: a 2019-ben módosított szerződés több mint 10 éves pereskedés végére tett pontot, így a Király utcai ingatlantömb fejlesztésével több milliárd forintnyi vagyonhoz jutott volna az önkormányzat, a kerületnek ez a része pedig tovább szépült volna. Kitért arra is: mivel 2019 decemberében a Miniszterelnökség nem adta jóváhagyását a szerződésben meghatározott egyik ingatlan átruházására, a VII. kerületi önkormányzatot megillette a szerződéstől való elállás joga, de arra is lehetősége lett volna a kerület vezetésének, hogy a Miniszterelnökséggel egyeztetést folytasson az ingatlan átruházhatósága érdekében.

Bajkai István szerint azonban az elmúlt egy évben

a Niedermüller Péter által vezetett önkormányzat semmilyen érdemi lépést nem tett a fenyegető kár elhárítására,

az önkormányzat vagyonának a védelmére és a szerződés teljesítésére, valamint nem élt az önkormányzatot megillető elállás jogával sem, hogy ezzel elkerülje a súlyos kötbérfizetési kötelezettséget. A 417 millió forint kötbér leemelése gondos városvezetés esetén elkerülhető lett volna, ezért felmerül a hűtlen kezelés bűncselekményének a gyanúja – értékelt a fideszes politikus, hozzátéve, hogy ezért büntetőjogi feljelentést tesz Niedermüller Péter polgármester és „jelenleg még ismereten segítői” ellen.

Bajkai István egyúttal felszólította a DK-s polgármestert, hogy felelőtlen városvezetése és alkalmatlansága miatt hivataláról mondjon le, így lehetővé téve, hogy végre értő, felelős, a jó gazda gondosságával eljáró ember vezethesse a kerületet. A fideszes képviselő emellett számos kérdést is intézett Niedermüller Péterhez, többek között arról, hogy a pénz leemelése után miről egyeztetett polgármesteri szobájában az érintett vállalkozó és az ügyvédi működésétől már korábban felfüggesztett Czeglédy Csaba részvételével zajló megbeszélésen.

 

A kerület baloldali vezetése szerint „fideszes korszakban” kötötték a szerződést

Bajkai István választ vár Czeglédy Csabának az ügyben képviselt szerepével, jogi tanácsaival és megbízásával kapcsolatban, valamint azt is firtatta, mennyi pénze maradt az önkormányzatnak a 417 millió forint leemelése után, és tudja-e teljesítenie a pénzügyi kötelezettségeit. A VII. kerületi polgármesteri hivatal csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy bíróság előtt támad meg egy szerződést, amelyet a kerület előző, fideszes vezetése kötött, miután pár napja vették észre, hogy annak alapján az önkormányzat számlájáról „leemeltek” 417 millió forintot. A közlemény szerint a „leemelt” sok százmillió forint az előző polgármester, Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) által kötött szerződéshez kapcsolódik, amelyben az önkormányzat előző vezetése vállalta, hogy három Király utcai házból néhány hét alatt kiköltöztet negyvenöt lakót teljesen felújított lakásokba, az így kiürített házakat pedig eladják.

(MTI)

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Matematikusok: nem létezhet, hogy Biden michigani eredményei természetes eredetűek legyenek Videó

Megint átverték a budapestieket? A BKK azt állította, sűrítettek a járatokon, az utasok ezt nem érzékelik