in , ,

Hont András: dollárbaloldal? Ugyan, budibaloldal

Erre már szavakat sem találok.

„A mai nap legabszurdabb történetével még nem is foglalkoztam. Erre már szavakat sem találok, de legalább kapásból cáfol mindent, amit a kormányinfluenszerek a dollárbaloldalról delirálnak. Mert gondoljunk bele, ül Amerikában egy asztalnál a CIA meg a Soros, és azon tanakodnak, hogy miként buktathatnak kormányt Magyarországon. Egyszer csak kipattan az ötlet: gyártsunk klotyópapírt, kurvasok klotyópapírt, illetve gyártassunk az ex-gyurcsányisták cégével, mely cég az EzaLényeg.hu mellett indítsa be a kitorolheted.hu-t is.

Lesz ott akkora kultúraváltás, hogy ihaj. Igaz, hogy még szétosztani sem fogják tudni, és a Kutyapártnak kell megoldania a klozetpapír-logisztikai problematikát. Esetleg, ha minden árnyékszék mellé állítottak volna egy árnyékkormányt, sikerült volna. Így viszont az a benyomás támad, hogy azért emlegetnek kultúraváltást a tengerentúlról hozzájuk vágott 3 milliárd kapcsán, mert úgy hiszik, hogy vidéken (Mátyásföld, Pesterzsébet stb.) nem törlik az emberek a seggüket. Kétlem, hogy így van, viszont a főpolgármesteri vécészelfi némileg más értelmet nyert. Dollárbaloldal? Ugyan, budibaloldal.”

 

– írja Hont András.

Kritika balról balra – Bartus László: ha Márki-Zay ötlete volt az Orbán-idézetes WC-papír, azonnal le kellett volna váltani

A DK egy bűnszövetkezet – Gyurcsánynak azért nem lehet az ellenzéki oldalon ellenfele, mert ő egy politikai maffiózó