in ,

Hamarosan eldől, hogy gyarmat marad Románia, vagy polgárháborúba süllyed

Egyszerű lenne a román kormány ellen tüntető, külföldön dolgozó vendégmunkásokkal szimpatizálni, de a helyzet némiképp összetettebb, mint ahogy azt sokan láttatni szeretnék

A felfokozott hangulat leginkább annak köszönhető, hogy a korruptabbnál korruptabb román politikai rezsimek kiárusították az országot, így nem csoda, hogy most már nem ők az urak a saját hazájukban. Ez pedig a társadalmon belül frusztrációhoz vezetett.

 

Románia olyan, mintha Gyurcsány kormányozta volna 25 évig

A rendszerváltáskor Romániának egyáltalán nem volt államadóssága, azonban a társadalom nagy része szegénységben élt. A koncepció nélküli kormányok – a magyar baloldalhoz hasonlóan – hitelt hitelre halmoztak, és ebből finanszírozták az állam szociális kiadásait. Ám a hitelek mellett a román kormányzatok csaknem húsz éven át csinálták azt, amit Gyurcsányék itthon pár évig. Eladtak a külföldieknek mindent, ami mozdítható volt. Elsősorban az amerikaiaknak és a franciáknak.

Romániában a kétezres évek közepén, az EU-csatlakozás előtt, de a NATO-tagság után, eluralkodott az, ami az ilyen félfeudális, maffiakormányok kezében lévő államban eluralkodhat. Kitört a korrupció!

A korrupcióval már akkor is két alapvető gond volt: nem tett jót az amerikai gazdaságnak, hiszen a tőkeerős amcsi és nyugati vállalatok óriási többletköltségek árán tudják kiszipolyozni mondjuk a román aranybányákat, kőolaj-finomítókat, energiahálózatokat, stb. A másik probléma pedig abból adódott, hogy az amerikaiak mellett megjelentek a kínaiak, a németek és a franciák is, aki szintén lefizettek minden megvesztegethető politikust, így máris létrehozták a konkurenciát, ami szintén nem tetszett a demokrácia világcsendőrének, Amerikának.

A washingtoni adminisztráció úgy gondolta, hogy ha létrehoz egy korrupcióüldöző ügyészséget, akkor azzal legálisan leszámolhat a vetélytársaival, így biztosítva önmaga elsőségét a román piacon.

(Félve jegyzem meg, hogy a hatalom átvételére Magyarországon is tettek kísérletet, a baloldali kormányokban pedig igen nagy volt a Nyugatnak való megfelelési kényszer.)

A Washingtonból irányított Románia képe egyre kevésbé tetszett a szociáldemokrata (ne tévesszen meg senkit a neve, ezek igazából széljobbos posztkommunisták ) kormányoknak, akik rendre támadták a DNA-t, a civil szervezeteket és a külföldi érdekcsoportokat.

A helyzet összetettségét jól jellemzi az egymással szemben álló erők mustrája. Egyik oldalon ott vannak a szocik, akik a kormányt alkotják, a dél-romániai pénzemberek és a belügyi titkosszolgálatok. Míg a másikon megtaláljuk a Klaus Johannis államfőt, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párttal (a neve senkit se tévesszen meg, ezek is nackók valamelyest, de kevésbé kommunisták, inkább internacionalisták) és a polgári titkosszolgálattal (SRI, SIE) karöltve.

Fotó: AGERPRES,

A titkosszolgálatok (belügyi vs. polgári) és az állami intézmények (elnöki hivatal vs. kormány) konfliktusai is jól jelzik, hogy itt egy mélyen gyökerező, egyáltalán nem spontán szerveződő hatalmi konfliktusról van szó, ahol a tüntetők csupán a biodíszletet jelentik.

A kormány természetesen a puccstól tart, azt állítják, hogy a kijevi események megismétlése a cél. Az elnök, az ellenzék és a polgári hírszerzés pedig a korrupt szocikat és az agresszív csendőrséget teszik meg bűnbaknak, akik lejáratják Romániát.

A tüntetések folyamán pedig a „Vlad Tepes” terrorelhárító osztagot is bevetette a kormány, amely a riadalom mellett újabb lökést adott a tüntetés szervezőinek.

Amiről azonban keveset beszélnek, az a pénz és az üzlet

A mostani hiszti mögött nagyon fontos üzleti érdekek állnak. A fekete-tengeri szénhidrogénkitermelése, a befektetési alapban megmaradt állami vagyon helyzete és a  – nemesfémek mellett Európa legnagyobb lítium- és talliumlelőhelyének számító – Verespatak kérdése foglalkoztatja a befektetőket. Hiszen ezeket a rég megkötött üzleti ügyeket a kormány most újra akarja tárgyalni, és ezzel többek között amerikai, német és franciai érdekeket is sért.

Barabás T. János Románia-szakértő tűpontosan fogalmaz, amikor azt mondja, hogy eljöhet az az idő, amikor a hadsereg és a titkosszolgálatok is nyíltan pozicionálják magukat a tüntetések során. Erre egyébként 1989-ben és 1991-ben már sor került.

Romániában akkor lesz béke, ha a színfalak mögötti érdekcsoportok megegyeznek, vagy ha a kormány erővel kisöpri a külföldi lobbit az országból. A román nemzetállam szempontjából mindkét lehetőség kapufa, az első opció azt jelenti, hogy az ország továbbra is külföldi bábállamként funkcionál, míg a második lehetőség polgárháborúba is züllesztheti az alig 100 éves Romániát.

(forrás: 888.hu)

MACRON SIVALKODIK – Az olaszok még mindig nem engedik kikötni az Aquariust, ezért Macron sivalkodásba kezdett

Így nyírja ki magát az ellenzék