Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Így nyírja ki magát az ellenzék

0 megjegyzések 2 megtekintés

Mivel az ellenzék nem bírja saját erővel, folyamatosan szövetségeseket keres vagy éppen gyárt magának. Tipikus példa, ahogy a nyugati sajtótól várják, hogy na majd ők lerombolják a kormányt. Gyengeségükkel természetesen tisztában vannak, ezért ők növelik fel a nyugati – és szerintük mindenható – sajtó lejárató cikkeit Orbánról vagy a kormányról. Ezzel akarják erősíteni az ellenzéki választók szégyenérzetét, akár motiválni őket tüntetésekre, mert maguk ehhez kevesek. Amikor pedig azt látják, hogy nem működik ez sem, egyre dühösebbek lesznek, és eszközök híján csak démonizálják a kormányt.

Az ilyen gondolkozással viszont egy önigazoló logikai spirálba pörgetik magukat, amit a gyakorlat egész egyszerűen nem igazol, csak a zárt, buborékszerű közösségük erősít meg.

Bár a nemzetközi sajtóban ugyanúgy megjelenik az Orbánt és a kormányt dicsérő kommunikáció is, de ők csak a kritikára figyelnek, mintha csak ez létezne. A saját ideológiájukat részesítik előnyben mindennel szemben, az így kialakult önigazoló spirálba pedig nem engednek be cáfoló tényeket – még akkor sem, ha ezek amúgy kézzelfoghatóak.

Mindeközben pedig a Fidesz a választókkal és azok igényeivel foglalkozik. Az ellenzékiek csak távolodnak tőlük, mert a nemzetközi sajtót figyelik, vagy éppen megíratják velük a cikkeiket. Nem jutnak el a belátásig, hogy ez a módszer nem működik, nem bukik meg Orbán, ha a Politico csúnyát ír róla. Számukra viszont nem más ez a módszer, mint egy lassú öngyilkosság. Amiért persze magukon kívül mindenki mást hibáztatnak.

(forrás: Horváth Zsófia, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.