Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Felébredtek az osztrákok, katonákkal védenék a határokat

0 megjegyzések 21 megtekintés

Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter a Mária Terézia laktanyában tett látogatása során kijelentette: a hadsereg a jövőben akár 2200 katonát is rendelkezésre bocsáthat az ország határainak védelmére.
Nem engedünk be menekülteket a határon. Tanultunk a 2015-ben elkövetett hibákból

– hangsúlyozta a néppárti tárcavezető.

Elmondása szerint a hadseregnek továbbra is feladata lesz a határok védelme, amiben 2015 óta 850 katona vesz részt. A tárcavezető Törökország kapcsán „drámai és elítélendő zsarolási kísérletről” beszélt, és arról, hogy Ankara visszaél az emberek helyzetével.

Karl Nehammer belügyminiszter elkötelezettségét fejezte ki egy „erős és robusztus” határvédelem mellett, és arról is beszélt, hogy a török-görög határnál kialakult helyzet „nem véletlenszerűen keletkezett humanitárius válság”, hanem Recep Tayyip Erdogan török elnök próbálkozása, hogy nyomás alá helyezze Görögországot és az egész Európai Uniót.

A belügyminiszter elmondta, hogy az osztrák katonák részben határvédelmi feladatot látnak el, így az EU külső határát is jelentő görög határnál, a balkáni útvonalon elhelyezkedő országok határainál, valamint közvetlenül Ausztria határainál teljesítenek szolgálatot.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a katonák jelenlétét a határnál a koronavírus okozta helyzet is indokolttá teszi.

(888.hu)
Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.