in ,

Ezért maradt el idén a Farkasházy-féle szárszói találkozó

Farkasházy Tivadar idén nem tartotta meg a szárszói, értelmiségi találkozót. Most kiderült, hogy miért. Az azóta megbukott Botka László keze van a dologban.

Farkasházy Tivadar a Facebookon is leközölte a Hócipőben is megjelent írását, melyben részletesen leírta, miért nem volt idén szárszói találkozó. Azt már májusban jelezte, hogy a szokott, júniusi időpont nem fog összejönni, mert:

„…ennyi idő alatt nem tudom a kertet annyi részre felparcelláztatni, hogy minden ellenzéki pártnak jusson egy csík belőle, hiszen egymással szinte szóba se állnak.”

Farkasházy abban reménykedett, hogy szeptemberre változik a dolog, sőt, az őszi időpontra Botka László is megígérte, hogy elmegy. Az akkor még szoci miniszterelnök-jelölttel Kocsis András júniusi kerti összejövetelén találkozott, ahol Farkasházy összefutott a momentumos Fekete-Győr Andrással is, aki Botkához hasonlóan megígérte, hogy ott lesz a szárszói baloldali értelmiségi (khm, proli) találkozón. Érdekes párt ez a Momó. Pár hónapja még nagyon elhatárolódtak a baloldali ellenzéki pártoktól, most pedig már összejárnak velük. Így megy ez ballibéknél.

Farkasházy az ígéreteken felbuzdulva el is kezdte a szervezést, de újbóli megkeresésére Botka már olyan kifogásokkal válaszolt, hogy az adott időpontokban fontos rendezvényeken kell szerepelnie. Farkasházy a lapokban nem találta a fontos rendezvények nyomát, és rendkívül felháborodott Botka egyik kijelentésén, ezért lemondta a találkozót.

És íme, a legfőbb ok:

Fotó: MTI Fotóbank

Farkasházy Facebook posztjában a következőket írja: „Aztán eljutott hozzám, hogy megyei elnökeik értekezletén, s később még egy helyen elmondta, milyen jól sikerült Szeged, majd Szárszóról is szót ejtett, valahogy így: az összefogáspárti nyolcvan­pluszos szárszói értelmiség majd dödög egy kicsit. A szárszói nyolcvanpluszos kifejezést három forrás is megerősítette.”

Farkasházy tehát megsértődött – az amúgy mérhetetlenül tuskó – Botkára, aki dödögős nyugdíjasoknak nevezte a „humorista” komcsi sleppjét. Ismét megy a szappanopera a baloldalon, de legalább ehhez értenek.

Farkasházy posztja végén még azért odaszúr a bukott Botka Lászlónak:

„Ezt nehéz volt eddig magamban tartanom. Most is csak azért adom közre, nehogy már valaki azt higgye, kizárólag fondorlatos összeesküvés végzett Botkával. Lehet, hogy ez is volt benne, de megtette azt ő maga egyedül.”

 

 

(Horváth József György, 888.hu)

Gulyás Marci is felszállt a szopóroller tandemre – Senki sem tüntet Gulyás Mártonnal október 23-án

Nemcsak pénzt, szavazókat is lopnak – Így nyúlnák le az ellenzéki pártok a Botka miatt kiábrándult MSZP-szavazókat