70 éves gimnáziumot újítanak fel 5 milliárd forintból Csepelen
A szomszédos Soroksáron pedig új rendőrkapitányságot építenek és befejezik a helyi plébániatemplom 2000-ben megkezdett munkálatait összesen 1,4 milliárd forintból.
5 milliárd forinttal támogatja a kormány a fővárosi csepeli Jedlik Ányos Gimnázium teljes körű felújítását – derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából. Az 1945-ben a magyarországi bencés rend által alapított iskola épületét 1952-ben adták át, mára alapos felújításra szorul. Ennek az igénynek tesznek eleget az év végén bejelentett támogatással.
Soroksáron rendőrkapitányság épül és templomot újítanak fel
Emellett a finanszírozást bejelentő kormányhatározatban a Csepel mellett, a Duna keleti partján fekvő Soroksár is jelentős forrásokat kapott. A dél-pesti kerületben 1 milliárd forintból új rendőrkapitánysági épületet alakítanak ki a hatásosabb bűnmegelőzés érdekében.
A több mint 22 ezer fős Soroksáron ezen felül közel 400 millió forinttal támogatják a Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom paplakja és zarándokháza munkálatainak befejezését is. A 6,5 méter magas aranyozott Mária-szoborról ismert, 41 méter magas tornyú egyházi épületet 2000-ben kezdték el építeni, már több mint 15 éve használatban van.
(magyarepitok.hu)