Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Brutális állapotok Budapesten: hajléktalanok terjesztik az ágyi poloskát a BKV járművein

0 megjegyzések 71 megtekintés

A XVIII. kerületi Havanna-lakótelep egyike azoknak a budapesti városrészeknek, ahol kiirthatatlan az ágyi poloska. Az egyik lakó közlése szerint a BKV buszok tehetők felelőssé a rovarok gyors terjedése miatt, mert a lakók az ülésekről a ruhájukon keresztül viszik haza a vérszívókat. A Magyar Nemzet kérdésére a BKV azt közölte: mindössze évente kétszer végeznek rovarirtást a járműveken. A fővárosban az utóbbi hónapokban megszaporodtak a hajléktalanok a közösségi járatokon, ami kétségbeejtő, ugyanis a hajléktalanszállókon hemzsegnek az ágyi poloskák.

„Amennyiben ágyi poloskával állnak mások is szemben akkor sajnos azt a BKV buszoknak köszönhetjük” – áll egy hirdetményben a Havanna-lakótelep egyik házában. A Havannások Facebook-csoportban nyilvánossá tett közlemény azt írja: két héttel ezelőtt fedezték fel, hogy az ágyuk matracának sarkában ágyi poloskák tanyáznak.

„Azonnal hívtunk egy szakértőt, aki másnap kijött és alaposan átnézte, befújta az egész lakást. Elmondása szerint a petékből megállapította, hogy két hónapja kerültek a lakásba” – írta a XVIII. kerületi pórul járt lakos, aki nyomatékosította:

 

a szakemberek megállapítása szerint sajnos szinte biztos, hogy a buszról vitték haza és sajnos sokan panaszkodtak már erre máshol is, ezt nem lehet kikerülni.

 

A lakó arra is felhívta a figyelmet: hazaérve azonnal cseréljenek ruhát, mielőtt bárhova leülnének. A poszt alatt többen megjegyezték: a lakótelep panelházai erősen fertőzöttek a rovarokkal, rendszeres vegytisztítást végeznek az épületekben, de a tömegközlekedési járművekről származó poloskáktól újra és újra megfertőződnek.

A Magyar Nemzet felkereste az ügyben a BKV-t, lapunkkal a fővárosi közlekedési cég azt közölte:

rovarirtásra irányuló vegyszeres tisztítást évi két alkalommal végeznek.

„Rendkívüli szennyezés esetén természetesen a szennyeződés észlelését követően azonnal megtörténik a vegyszeres tisztítás is” – közölte a BKV sajtóosztálya. Ami érdekes, mert akár naponta indokolt lenne vegyszeres irtást végezni azokon a járműveken, ahová ellenőrzés nélkül fel tudnak jutni hajléktalanok. Többnyire a villamosjáratokon jellemző az ápolatlan utasok jelenléte.

 

A Magyar Nemzet rávilágított: frekventált közlekedési csomópontoknál, mint a Corvin negyed, a Blaha Lujza tér, a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar, a Kelenföldi pályaudvar és az Örs vezér tere, a járókelők rendszeresen botlanak a földön fekvő, bódult állapotú emberekbe. Az Iványi Gábor nevével fémjelzett Oltalom Karitatív Egyesület egykori, neve elhallgatását kérő munkatársa lapunknak elmondta:

 

az éjjeli menedéken éjszakájukat töltő hajléktalanok sírva panaszkodnak az ott dolgozó szociális munkásoknak, hogy teljes testüket csípik az ágyi poloskák.

A gyakran cserélődő, fedél nélküli kuncsaftok miatt a szállókon lehetetlen kiirtani az élősködőket, aminek kellemetlen következménye az is, hogy a BKV-n utazó hajléktalanok terjesztik az élősködőket. Amennyiben feljutnak egy közlekedési eszközre, újra és újra átfertőzik a járművet. Ezt pedig vagy a hajléktalanok kitiltásával lehetne megelőzni, vagy a járművek üléshuzatainak gyakori vegyszeres tisztításával.

 

(Nagy Orsolya, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.