in ,

Még az Index olvasói szerint is leromlott a köztisztasági és közbiztonsági helyzet Budapesten

A baloldali hírportál cikksorozatban foglalkozik a budapesti állapotokkal.

Az Index cikksorozatából kiderül, hogy egy „hangos, primitív, agresszív banda terrorizálja” az Örs Vezér téren áthaladókat, de szót ejtenek például „a Kőbányán napi több mint 150 ezer ember életét megkeserítő állapotokról” is. A portál cikksorozatának új részében olvasói leveleket osztott meg a leghírhedtebb budapesti csomópontokról, ezek közül szemléztünk.

 

Kelenföld

Ismeretlen férfi, 45 éves: „Velem a nyáron történt, hogy a kelenföldi pályaudvaron zaklattak. 45 éves férfi létemre halálfélelem és rettegés töltött el, amikor a jegykiadó automatánál és a jegypénztárnál próbáltam vonatjegyet venni az aluljáróban, és odajött hozzám előbb egy, majd egy másik fiatal kéregető. Az elsőt elküldtem, hogy nem tudok pénzt adni. De amikor a második odajött, elkezdett fogdosni, és miután elküldtem, hogy hagyjon engem békén, elkezdett szidalmazni és fenyegetni, majd hangoztatta, hogy üssem meg nyugodtan, ha nem tetszik. Mindezt fényes délben, a bekamerázott kelenföldi pályaudvar aluljárójában, a vasúti jegypénztárnál, az M4 metró lejáratánál történt.[…] Hová fajultak a dolgok? Ott tartunk, hogy bizonyos területek Budapesten „No-go” zónává váltak, már nemcsak nők és gyerekek, de felnőtt férfiemberek számára is.”

K. Zsófia, 18 éves: „Körülbelül három éve még a helyzet tartható volt, régebben is voltak ott hajléktalanok, azonban azok sokszor csak zenészek vagy éppen olyanok, akik látványban valóban csúfítják az egész miliőt, azonban félni nem kellett tőlük. Viszont azóta a helyzet tarthatatlan: ha Őrmező felől indulunk, egészen a metróhoz le, még rendben van a helyzet: lányként – sokszor 12-13 éves lányokat is – rendszeresen szólítanak le ürüléküktől bűzlő, láthatóan a nap 23,5 órájában ittas alakok, tesznek megjegyzéseket a kinézetükre. […] És amennyiben pénz kell, nincs olyan, ami szent: a fülhallgatót kiveszik a fülünkből, táskánkat kicipzározzák, zsebembe belenyúlnak-viccelődnek: mutasd a melled, és MEHETSZ. […] Bandaháborúknál a rendőrség pajzzsal, illetve gumibottal érkezik, azonban sokszor a rendőrök elmondása szerint be se viszik őket, mert nekik kell utánuk takarítani az autót. És őket is teljesen megértem, de ez a helyzet így tarthatatlan. Utóbbi időben csak kerülőúton közlekedem, és ez régebben sem volt másként: ha nem a barátnőimmel mentem, inkább késtem, vagy hamarabb indultam, hogy a 25 perces út helyett 50 alatt érjek be, csak egyedül ne kelljen végigmennem…”

 

Blaha Lujza tér

K. Tamás: „A Blaha Lujza tér eddig sem tartozott azon terek közé, ahol az ember több ideig tartózkodott, de az utóbbi másfél évben még annál is rosszabb lett. A Blaha mögötti első mellékutcában lakom, ott is necces, de amint a Rákóczi útra kifordulok, mintha egy harmadik világbeli helyen lennék. Az aluljárók lejáratánál mindenhol hajléktalanok fekszenek a saját vizeletükben vagy székletükben, vagy épp könnyítenek magukon. Ennek nyomai jól látszanak az utcán is. A töménytelen mennyiségű szemétről már nem beszélve, amelyek között sokszor olyan használati tárgyak is felbukkannak, hogy egy bolhapiacon nincs ilyen kínálat. Átható, tömény vizeletszag leng körbe mindent. A lépcsőkön is állandóan ülnek vagy a hajléktalanok, vagy a bedrogozott, ittas, semmi-dolgunk-nincs kisebbségiek. Utóbbiak az aluljáróban, a BKK-automatáknál, a buszmegállóban, a Lidl előtt vagy csak egyszerűen az utcán bandákba verődnek, és jó párszor kéregetnek vagy belekötnek a járókelőkbe.”

 

Nyugati pályaudvar

Zsuzsa: „2019 januárjában egy zavaros tekintetű, de jó fizikumú, jólöltözött hölgy kért tőlem pénzt gyógyszerre. Miután nem adtam neki, többször is megütött. A járókelők védtek meg. Két kis fiatal rendőr posztolt a téren, úgy tettek, mintha nem is látták volna.”

 

Kálvin tér

Anita: „Inkább kerülővel jutottam el a munkahelyemre, mint hogy egy az egyben, a legrövidebb úton mentem volna. Hajléktalanok ültek a lépcsőknél. Többnyire alkoholos/drogos állapotban. Nemegyszer láttam, hogy nagy ívben vizelnek a járókelőkre, vagy épp mást űrítenek nemi szerveikből. Reggelente nagy szarkupacok voltak pl. az OTP előtt. Undorító volt az egész. Ez volt az egyik ok, hogy munkahelyet váltottam.”

 

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Brutális állapotok Budapesten: hajléktalanok terjesztik az ágyi poloskát a BKV járművein

Bohár Dani: a Karácsony Gergely vezette Budapest állapota minden szempontból egyre borzasztóbb