A gróf Széchenyi István által alapított magyar tudományos testület 2018-ra eljutott oda, hogy emléket állít Lukács György kommunista ideológusnak és provokátornak. A Löwinger György Bernát néven született és az 1919-es magyarországi vörösterror helyettes közoktatásügyi népbiztosaként tevékenykedő „filozófus” a Vörös Hadsereg 5. hadosztályának politikai komisszárjaként 1919. május 1-jén megtizedeltette a Tiszaföldvárról visszavonuló katonákat. A történelem tanúsága szerint saját kezével végezett ki nyolc kiskatonát.
A tiszavirág-életű kommunista rezsim bukása után Bécsbe menekült, majd visszatért Budapestre, ahol agitátorként és ideológusként vett részt a Magyar Szocialista Munkáspárt megszervezésében. Az 1956-os forradalom után elmenekült, majd valahogy ismét megúszta az elszámoltatást, és az 1971-ben bekövetkezett haláláig Kádár pártjának tagja maradt.
Nos, ennek a remek, minden ízben kiváló magyar embernek emel örök emléket a Magyar Tudományos Akadémia.
A tudományos testület közleményében hivatkozik Lukács végrendeletére, amelyben könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetére, kéziratait pedig megőrzés végett a Magyar Tudományos Akadémiára hagyományozta. A filozófus egykori otthonában elhelyezett hagyaték szakszerű feldolgozásáról és a filozófus által használt lakás felújításának menetrendjéről az MTA elnöke, az amerikai-magyar kettős állampolgár Lovász László és Kelemen János akadémikus, a Lukács György Nemzetközi Alapítvány (LANA) kuratóriumi elnöke állapodott meg.
Lukács lakásában egy állandó kiállítást is nyitnak, amelyhez többnyelvű vezetőfüzet és ismertető leporelló készül a látogatók számára.
Lukács György tanítványainak egy lelkes csoportja létrehozta a ’60-as években az úgynevezett budapesti iskolát, akik elnyomtak minden más értelmes hangot, így Hamvas Bélát is sikerült száműzetésbe kényszeríteniük. A budapesti iskola tagjai között volt Heller Ágnes pszeudojobbikos agitátor, Márkus György (1934–2016), Vajda Mihály.
A „Lukács-óvodát” az 1990-es években kezdték kritizálni, többek között felrótták, hogy a névadót személyes felelősség terheli a korabeli magyar szellemi élet erőszakos, hatósági eszközökkel történő homogenizációjáért. Hiszen a párt szempontjából nemkívánatos alkotók listáinak összeállítójaként több kiemelkedő magyar filozófus (például Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos), valamint író (például Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor) tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért (Márai Sándor) vagy a szellemi életből való kiszorításáért felel.
Márai Sándor 1948-as naplójában így ír Lukácsról:
A kommunisták irodalmi pápája, egy Lukács György nevű, Moszkvából hazatért esztéta, folyóiratukban lefejez – nagyon udvariasan, körülbelül mint a középkorban a hóhér: elébb letérdel és bocsánatot kér, aztán hatalmasat suhint bárdjával és elvágja nyakam.”
(Oláh Gellért, 888.hu)
