Babaruha és bankkártya
Most, hogy már csak egy karnyújtásnyira vagyunk az apatejtől (értsd: a „tudomány” közel jár ahhoz, hogy a férfiak is szoptathassák a csecsemőt), és Celine Dion is nekifogott, hogy „felszabadítsa” a csecsemőket a nemi sztereotípiák rabságából (értsd: nevezett babaruha-tervezésbe kezdett, és első körben gendersemleges rugdalózókat dobott piacra), már tényleg közel a vég.
A vég neve: „szabadság” és „jogállam”. Így, idézőjelek közé téve, mert a szabadságból és a jogállamból mára önmaga paródiája lett. Lásd, mint fent. Igen, a szabadság ma annyi, hogy nemcsak Isten, de a természet is megtagadtatott, és e „szabadság” megszállottjai kicsike, világító, műanyag istenecskéket játszva megpróbálják ráerőszakolni a világ erre kapható felére rögeszméiket.
A jogállamból pedig az lett, az maradt, hogy lassan minden bírósági fogalmazó beleszólhat, hogy például mit tehet az amerikai elnök, és kijelentheti, hogy márpedig az illegális migránsokat igenis be kell fogadni. Az lett a jogállamból, hogy valakik valahonnan bankkártyákat osztogathatnak papírok nélküli, személyazonosság nélküli jöttmenteknek, akik ezekkel a valakik által valahonnan feltöltött bankkártyákkal azt tehetnek, amit akarnak. Pénzt vesznek fel, pénzt utalnak, röhögve mutogatják a bankban ugyanazt az egy útlevelet – lehet, hogy egy halottét –, miközben tőlünk, ha át akarunk utalni az anyánknak pár ezer forintot, lassan az újraoltási igazolványunkat is elkérik.
– Halló! Sarki pizzéria? Oké. Akkor szeretnék rendelni.
– Rendben, uram. A szokásosat?
– Hogyhogy a szokásosat? Ön ismer engem?
– Az adatbázisunk szerint a legutóbbi 12 alkalommal ön vastag tésztájú pizzát rendelt sajttal, kolbásszal és szalonnával.
– Igen, pontosan. Most is azt szeretnék.
– Uram, javasolhatnék most valami mást? Egy finom salátatálat? Jégsalátát sárgarépával, rukkolával és paradicsommal?
– Micsoda?! Utálom a zöldségeket!
– Elnézést, uram, de hadd hívjam fel a figyelmét, hogy túl magas a koleszterinszintje!
– Ezt meg honnan veszi?
– A telefonszáma alapján be tudtuk azonosítani, így hozzá tudunk férni az ön orvosi laboratóriumi eredményeihez az utóbbi hét évből.
– Elég! Elegem van a Google-ból, a Facebookból, a Twitterből, a Whatsappból és a többiből! Elmegyek egy lakatlan szigetre, ahol nincs internet, kábeltévé, és senki, aki folyamatosan figyelne és kémkedne utánam!
– Megértem, uram! De fel kell hívnom a figyelmét, hogy ehhez előbb meg kell újítania az útlevelét, mivel hat hete lejárt.
És így tovább. Ebben a világban azt tesznek a betolakodók, amit akarnak, és még a nevüket sem kell megmondaniuk. S ez a lehető legszorosabban összefügg Celine Dion gendersemleges babaruháival, az apatejjel, a gyermekeken elvégzett nemváltó műtétekkel, a kötelezően befogadandó vadidegenekkel és a be nem fogadható, holott üldözött miniszterelnökökkel, az egymásba szerető és összeházasodó királyfiakról szóló új mesekönyvekkel, a brutális gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi átoperálásával nővé (az adófizetők pénzéből), a nyálfolyatóvá átalakított iskolákkal, a PC beszéddel és a teljesen elhülyült nyugati „egyetemistáknak” kialakított „széf szpécekkel”.
Ugyanis minden a normális élet, a normális világ, a normalitás elleni háborúról szól. És ebben a háborúban a normalitás hívei végre elérkeztek az igazi, a nagy, a mindent elborító lázadás határára. Amikor a magyar miniszterelnök azt mondja, hogy az abnormalitás még egy utolsó támadást intéz éppen a normalitás ellen, akkor erről beszél és Celine Dion babaruháiról is beszél. Továbbá arról, hogy a normalitás jövő tavasszal fellázadhat végre, és még csak ölnie sem kell. Elég, ha elmegyünk szavazni, és megteremtjük a normális világ új alapjait. Amelyben elfér majd minden hülye is. De csak a megfelelő helyen.