Támogatás
kedd, május 13, 2025
Támogatás
Támogatás

AGYHALÁL – Tízezrek vonultak utcára Münchenben a bajor konzervatívok ellen tiltakozva

0 megjegyzések 8 megtekintés

A rendőrségi jelentés és Süddeutsche Zeitung című müncheni lap legalább 20 ezer résztvevőről ír, de a szervezők ötvenezresre becsülik a tömeget.  Az emberek elsősorban a CSU jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen emelték fel a hangjukat. A tiltakozást több mint 130 szervezet kezdeményezte, köztük olyanok, amelyek menekültek támogatásával foglalkoznak, béke- és demokráciapárti aktivisták és a szexuális kisebbségek szervezetei is ott voltak a szervezők között.

Színházi dolgozók, értelmiségiek, keresztény szervezetek és szakszervezetek is kiálltak az esemény mellett. A szociáldemokraták, a zöldek, a Baloldal nevű párt és a Kalózpárt is csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek jelszava arra utal, hogy a tiltakozóknak elegük van a hecckampányokból. Együtt a félelem politikája ellen – hirdették az esemény honlapján a szervezők.

A kezdeményezők név szerint is kiemelték Horst Seehofert, a CSU vezetőjét, szövetségi belügyminisztert, Markus Söder CSU-s bajor miniszterelnököt és Alexander Dobrindtot, a CSU frakcióvezetőjét, akik szerintük felelőtlen, megosztó politikát folytatnak. A tiltakozók szerint meg kell védeni a demokratikus alapértékeket, nem szabad kriminalizálni a menedékkérőket és nem szabad táborokba zárni őket. Úgy vélik, hogy ehelyett a politikusoknak az oktatással, az időskori szegénységgel és az “egészségügyi vészhelyzettel” kellene foglalkozniuk.

A CSU a kezdeményezésre ellenkampánnyal válaszolt. München belvárosában plakátok jelentek meg, amelyek a politikai normalistást hirdetik és azt üzenik a tiltakozóknak, hogy Bajorország nem hagyja felheccelni magát. A párt a közösségi médiában arra is felhívta a figyelmet, hogy a CSU évtizedek óta csak azt tartja szem előtt, hogy mi a legjobb Bajorországnak.

MTI, Vezető kép: sueddeutsche.de

 

(forrás:pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.