in , ,

Agyhalál – Soros irdatlan összegeket költ a magyarországi választások befolyásolására

Soros György dollármilliárdokat költ a magyar választások befolyásolására – mondta Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Soros irdatlan összegeket költ a magyarországi választások befolyásolására

Hidvéghi Balázs szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a legújabb hírek szerint Soros György csak az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait; egy év alatt 16 millió dollárt, azaz mintegy 4 milliárd forintot költött az Orbán-kabinet elleni lobbitevékenységre.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: dokumentumok sora igazolja, hogy Soros az amerikai politika minden szintjén – a kongresszusban, a szenátusban, a nemzetbiztonsági tanácsban, különböző minisztériumokban és az „általa pénzelt” demokrata szenátorokon keresztül is – áskálódik Magyarország ellen.

Hozzátette: a Soroshoz köthető Open Society Policy Center nevű intézet keze benne van mindenféle, Magyarország elleni áskálódásban, tavaly például kétszer is nekifutottak annak a tervnek, hogy egy Magyarországot elítélő jelentést fogadtassanak el.

Hidvéghi Balázs.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Ezek „ismerős eszközök”, hasonló módon zajlik ugyanis Brüsszelben is a Magyarország elleni „Soros-lobbizás”, az Európai Parlamentben

egy Magyarország-ellenes jelentést már elfogadtak a Soros-szervezetek, és most éppen készül a következő a LIBE-bizottságban”

– közölte Hidvéghi Balázs.

Összegzése szerint Soros György dollármilliárdokat mozgat meg Washingtontól kezdve, Brüsszelen át Budapestig, hogy Magyarországra nyomást gyakoroljon, és beavatkozzon a magyar választások eredményébe is.

Soros pénzéből működnek azok a bevándorláspárti szervezetek is, amelyek rendszeresen beavatkoznak a magyar közéletbe, vádolják a magyar kormányt itthon és külföldön, támadják a kerítést, a határvédelmet és a „Stop Soros” törvénycsomagot is – mondta.

Világosan látható, Soros György nem sajnálja a pénzt ahhoz, hogy Magyarországon megváltoztassa azt a nemzeti kormányzatot, amely az ország védelmét, a „Soros-terv” és a bevándorlás elutasítását tűzte ki céljául – mondta a politikus.

A „Stop Soros” törvénycsomag parlamenti elfogadásának időpontját firtató kérdésre Hidvéghi Balázs azt közölte: erről a Fidesz-frakció a februári ülésén tárgyal majd.

Az ENSZ migrációs egyezményét előkészítő tárgyalásokkal összefüggő kérdésre a politikus azt mondta: kísérteties a hasonlóság az ENSZ-főtitkár minapi írása és a „Soros-terv” különböző pontjai között. Ezért a Fidesz szerint komolyan meg kell fontolni, érdemes-e bennmaradni a migrációs csomagról zajló ENSZ-tárgyalássorozatban – jelentette ki, hozzáfűzve: erről a kormány tárgyal majd.

Jelezte ugyanakkor, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár cikkéből kiindulva „ez egy erősen bevándorláspárti javaslat”, és ha ez így marad, akkor ott Magyarországnak nincs semmi keresnivalója – összegzi az MTI.

 

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

INVÁZIÓ – Csehország nem hódolt be a bevándorlás előtt

Hahó libsik! – Megszűnhetnek a várólisták a reprodukciós eljárásban