A nyíltan bevándorlásellenes Milos Zeman nyerte a csehországi államfőválasztást. Jiri Drahos, a Cseh Tudományos Akadémia volt vezetője lett a második. Ezzel a voksolással tehát nem tört meg az a közép-európai trend, hogy a bevándorlás iránt megengedőbb erők sikereket tudjanak felmutatni. Így pedig már Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország élén is olyan ember áll, aki nem kér a kötelező kvótákból.
A két jelölt a vitájukon elutasította a kötelező menekültkvótákat, és azt állították, hogy a migránsok esetleges befogadásáról az Európai Unió egyes tagállamainak kell dönteniük. Zeman és Drahos is hangsúlyozták, hogy szigorúan védeni kell az EU külső határait, és a migránsoknak ott kell segíteni, ahol a problémák keletkeznek, tehát saját országaikban. Drahost korábban azzal vádolták, hogy megengedőbb a kérdésben, és csak a vita kedvéért változtatta meg az álláspontját.
A két elnökjelölt személyisége nagyon eltérő volt: Jirí Drahos visszafogott személyiség, aki mérsékelt politikát folytat, Milos Zeman indulatos, ugyanakkor karizmatikus politikus. Az elmúlt napokban Milos Zeman sokkal konszolidáltabb volt, mint korábban, ami szintén hozzájárult a sikeréhez.
(forrás: Kovács András, kulvilag.blogstar.hu)