in

A sivalkodók bánatára folytatódik a honvédelem fejlesztése

Folytatódik a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezés

KORSZERŰBBEK LESZNEK A FEGYVEREK

A HONVÉDSÉGNÉL ISMÉT EMELKEDIK A KATONÁK ILLETMÉNYE, ÉS NŐNEK A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK
Folytatódik a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezés, amelynek keretében négy év alatt átlagosan másfélszeresére nő a katonák illetménye. Ami a haditechnikát és a szolgálati körülményeket illeti: 2018-ban a 428 milliárdos honvédelmi költségvetésből mintegy 100 milliárd forint jut laktanyák felújítására, honvéd­ségi eszközök korszerűsítésére és újak beszerzésére.

Kormánydöntés alapján 2018. január 1-jétől a katonák illetménye további 5 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium. A tárca közleményéből kiderül: 2010-től számítva a végrehajtói állomány illetménye több mint 70 százalékkal, átlagosan bruttó 140 ezer forinttal nőtt.

A tisztek esetében a növekmény 30 százalék, bruttó 110 ezer forint, a közalkalmazottak esetében pedig 40 százalék, közel bruttó 66 ezer forint. A családosoknak jó hír, hogy idén 25 százalékkal több lett a tárca által biztosított nevelési és a tanévkezdési támogatás.

Előbbi összege 20 ezer, utóbbié pedig 30 ezer forint 2018-ban. Emellett idén is megőrzi a honvédelmi tárca az utóbbi években elért eredményeket a béren kívüli juttatások terén: a ruházati költségtérítés és a munkába járás támogatása a tárca dolgozói számára továbbra is megmarad, 2018-ban is biztosítják a havi nyolcezer forint folyósítását és a havi négyezer forint SZÉP-kártya-feltöltést, valamint a közalkalmazottak számára a honvédelmi ágazati pótlékot, ami havonta 16 900 forint.

Fotó: Kurucz Árpád

Több mint húszmilliárd forintért újítanak fel harci és szállítóhelikoptereket Oroszországban

Az idei 428 milliárd forintos honvédelmi büdzsé a haditechnikában és a szolgálati körülményekben is jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé. Az eddig nyilvánosságra hozott nagyobb beszerzések közül a közeljövőben érkezik meg az a két A319-es Airbus repülőgép, amelyeket csapatszállítási és evakuációs feladatokra vásároltak.

A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni misszió váltása. Az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet ennek kevesebb, mint feléért vették. A Magyar Honvédség páncéltörő képességének fejlesztése érdekében vállról indítható, többcélú rakétafegyverzet beszerzéséről is döntött a kormány az év végén. A rakétarend­szerre 2026-ig 20 milliárd forintot költhet a honvé­delmi tárca.

A szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelésére a 2017–2019-es költségvetési években összesen 10 milliárd forintért szerezhet be tüzérségi eszközöket és lőszereket a Honvé­delmi Minisztérium.

Ugyancsak 10 milliárd forintot költhet el a tárca 2018 és 2023 között korszerű katonai radarokra. Idén folytatódik a légierő pilóta- és szakcsapat-utánpótlásképzéséhez szükséges cseh Zlin gyakorlógépek beszer­zése és az Ecureuil típusú könnyű helikopterek korszerűsítése. Idén újra bevethetővé válhatnak a honvédség harci helikopterei.

Több mint 20 milliárd forintért 12 darab Mi–24-es harci helikoptert és egy Mi–17-es közepes szállítóhelikoptert újítanak fel Oroszországban. Szó van a Gripen harcászati repülőgépek rakétafegyverzetének korszerűsítéséről is.

Az egyéni felszerelések korszerűsítése is folytatódik. Tavasszal minden honvéd megkapja majd az új típusú egyenruhát. Idén elkezdődik a laktanyák fejlesztését megcélzó program: a hódmezővásárhelyi, a tatai és a szolnoki bázisokra mintegy 11 milliárd forintot költenek.

Az önkéntes területvédelmi tartalékos századok felállítására és kiképzésére is nagy hangsúlyt helyez a honvédelmi vezetés. Országszerte 16 városban épül lőterekkel is felszerelt honvédelmi sportközpont a 2018-as költségvetési évben.

Mindez aláhúzza és előrevetíti azt, hogy a kormány a NATO-elvárásoknak megfelelően 2024-ig a GDP két százalékára növeli az éves honvédelmi kiadásokat. Ennek nagy részét fejlesztésre és új technika beszerzésére kell fordítani.
(Baranyai Gábor, magyaridok.hu)

Ez se stadion! – még két hétig lehet pályázni az ápolói ösztöndíjakra

Gajdics Ottó a macskasimogató Vonáról és a szintén macskasimogató Karácsonyról