Molnár Gyula, „az MSZP történetének legészrevehetetlenebb elnöke” cím egyik legfőbb várományosa sajtótájékoztatóján kijelentette: „Aki nem megy ki az utcára tüntetni, azt a Fidesz fogja előbb-utóbb eltüntetni.”

Arról nincs hír, valaki megmérte-e Molnár Gyula és a mellette zordon arccal helyeslő Hiller István választmányi elnök lázát, elmeorvosi vizsgálatnak sem vetették alá nevezetteket. Ezt azonban az MSZP portáján biztatásnak, hallgatólagos egyetértésnek vehették, mert később egy háromrészes, eposzi hosszúságú közleményt is kiadtak a nagy sikertelenségre való tekintettel, aminek olyasmi volt a mottója, hogy ha erőszak történik az utcákon, az is Orbán Viktor felelőssége.

Meglehetősen riasztóan hangzik mindez, mert a radikális baloldal, ha valamivel rágalmaz, azt rendszerint ő maga valósítja meg. A vak is látja, hogy a nyálukat csurgatják egy kis erőszakért. Valósággal szomjúhozzák az erőszakot, kiprovokálnák a rendőrségből az alkalmazását, és betegei annak, hogy ez sehogy sem sikerül sem nekik.

Óhatatlanul eszünkbe juthat Sartre, a kommunistaszimpatizáns író, aki a hatvanas évek végi párizsi szélsőbaloldali – a Szovjetunióból, békemozgalom támogatása címén pénzelt – diáklázadások idején mindent elkövetett, hogy letartóztassák, és mártírglóriával a feje körül sajnáltathassa magát. A gonosz De Gaulle elnök rendőrsége viszont nem tette meg ezt a szívességet.

Szinte unalmas emlegetni a rengeteg esetet, amikor álbaloldaliak utcai politizálásra, tüntetésekre buzdítanak, hogy miket szélsőségeseztek ugyanők a kormányrúdnál állva 2010 előtt, minden polgári összejövetel, ünnep alkalmával. Merő reszketés volt az egész szocialista tábor, attól is berezeltek Gyurcsány Ferenc főrettegővel az élen, ha két ember összefutott egy pesti utcasarkon. Már oszlatott is a karhatalom, s örülhettek az érintettek, ha nem rács mögött kötöttek ki. Idézhetnénk a számtalan demokráciaféltő hisztérikus mondatot, de minek. De azt se borítja a feledés homálya, hogy vaskordon mögé bújtak, és agyba-főbe verettek mindenkit, aki gyülekezni, tiltakozni, ünnepelni mert. Oda-vissza végigverették, lövették,

könnygázbombázták a fél országot. Ma is folytatnák az emberek rendszeres, rutineljárás-szerű ütlegelését, ha a választók nem döntenek úgy hét éve, hogy elég volt Gyurcsány Ferenc félkatonai és rohamrendőri diktatúrájából, és nem zavarják el a díszes posztkommunista bandát. A szocialistáknak van képük diktatúráról nyafogni? Mikor az MSZP–SZDSZ-kormány 2006-ban kijárási tilalmon gondolkodott, az eljárásokat statáriumszerűen felgyorsították, s igazságügyi és rendészeti miniszterük az éles lőszer bevetését is indokoltnak tartotta volna?

Az utcai politizálás olyan fertelmes fogalom volt a szemükben, amitől szerintük állandó veszélyben forog a (szocialista) demokrácia. A tüntetéseket a jogállamra leselkedő legfőbb veszélyforrásnak tartották, és minden állami erőszakot jogosnak ítéltek, hogy fel lehessen lépni azok ellen, akik élnek ezzel az elvetemült eszközzel.

Összegezve: kormányon utálják, ellenzékben imádják az erőszakos utcai akciózást.