Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

A g. Lajos tévéje süllyed – Túltolta a béreket a Hír TV

a
0 komment 4 megtekintés

Jól fizet Simicska tévéje, csak meddig?

Tegnap diadalittasan tudatta Simicska hírportálja, hogy 11 új ember érkezett Simicska Hír TV-jéhez, arról azonban hallgattak, hogy a televízió menedzsmentje már rég túllépte az évi bérkeretet. Történt ugye, hogy Kálmán Olga érkezése után 50 – azaz ötven – dolgozó átigazolt a jobboldali Echo TV-be, mert elegük lett a vezetőség árulásából. A félszáz ember távozása jelentős fennakadást okozott Simicska csatornájánál.

Lelécelt például a bűnügyi műsor teljes stábja is, vágóstól, operatőröstől. A vezetőség csak úgy tudta meggátolni a további elvándorlást, hogy vadul emelni kezdte a béreket, illetve új, alibipozíciók létrehozásával tartotta meg a régi embereket.

Információink szerint egy rendezőt például több száz ezer forintos emeléssel marasztaltak, illetve főrendezőnek nevezték ki, míg a leváltott kollégának meghagyva a fizetését, kreáltak egy látszatpozíciót. Volt olyan, akinek duplájára emelték a bérét, csak nehogy felmondjon, mert már több műsor veszélyben volt. Más médiumok munkatársait csak úgy tudták elcsábítani, ha jelentősen ráígértek a fizetésükre. Így állítólag volt olyan, akit több mint 700 ezerért vettek fel egy sima szerkesztői állásba.

Az élelmes munkavállalók ezt hallva sorra kopogtattak Tarr Péter vezérigazgató-helyettes ajtaján, hogy ők is szeretnének egy kis bérkorrekciót. Kálmán Olga 4 milliós fizetése amúgy is jó alap volt egy bértárgyalásra.

A menedzsment kénytelen volt engedni, mert ha meghatározó munkatársak mondanak fel, bedőlhet a tévé. Közben meg olyan sztárgázsival felvett műsorvezetők kerültek parkolópályára, mint Szöllősi Györgyi, aki kb. 1,5 millióért tűnik fel heti két-három alkalommal egy futottak még kategóriájú produkcióban. Szó, ami szó, drága a bosszú, ha eszetlenül csinálják. Így Lajosnak egy kicsit zsebrenyúlosabb lesz a cucc, mint gondolta.

forrás: magyaridok.hu

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.