in ,

A CitizenGO is kiáll a fogyatékossággal élő emberek mellett – Itt lehet aláírni!

MÁRKI-ZAY PÉTER BALOLDALI MINISZTERELNÖK-JELÖLT ÚJABB KÖZÖSSÉGET SÉRTETT MEG

A közszereplőknek és döntéshozóknak kiemelt felelőssége egy olyan ország építésén munkálkodni, ahol tiszteletben tartják a fogyatékos emberek méltóságát – hangsúlyozták.

 

 

Támogató petíciót indított a fogyatékkal élő emberek támogatására a CitizenGO. A konzervatív érdekvédelmi szervezet hangsúlyozta: a CitizenGO fontosnak tartja kiállni minden ember emberi méltósága mellett. Természetes tehát, hogy az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) nyilatkozatát is támogatják, amelyet Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt a fogyatékossággal élőket negatívan feltüntető mondatai után adtak ki.

A CitizenGO szerintmindannyiunk felelőssége egy olyan ország építésén munkálkodni, ahol tiszteletben tartják a fogyatékos emberek méltóságát, akik ugyanolyan értékesek, mint bárki más. Ez kiemelten vonatkozik a közszereplőkre, a döntéshozókra, nemhogy egy miniszterelnök-jelöltre, akinek hatalmas felelőssége van egy embercsoportot megbántó, megalázó nyilvánosságban tett kijelentéseiért

– húzták alá.

Miként lapunk is beszámolt róla, vasárnapi esti Facebook-bejelentkezésében

Márki-Zay Péter fogyatékosoknak minősítette a Fidesz támogatóit, súlyosan megsértve ezáltal az emberi méltóságukat.

Hódmezővásárhely polgármesterének fogyatékossággal élő embertársainkat megbélyegző kijelentéseit számos nagy fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet – köztük az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a  Magyar Paralimpiai Bizottság, az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesülete – valamint több siket politikus is elítélte, továbbá nyilvános bocsánatkérésre szólította fel.

Ennek ellenére azonban Márki-Zay Péter nem hajlandó bocsánatot kérni. A Telex kérdéseire reagálva a miniszterelnök-jelölt kijelentette, hogy a fogyatékosokat tiszteli, akikre sértő megjegyzésként használta a fogyatékos kifejezést, azokat viszont nem.

A propagandistákat nem tisztelem, és ott azokról a hitvány propagandistákról volt szó, akik hülyének tettetik magukat, pedig nem hülyék, csak gonoszak

– fogalmazott. Arra, hogy tervez-e bocsánatot kérni az említett szervezetektől, illetve a fogyatékossággal élő emberektől, a politikus nem válaszolt.

A CitizenGO támogató kezdeményezése IDE kattintva érhető el.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Műhazafiak – Pont a Mi Hasznák pár százalékán múlhat, hogy Orbán Viktor elveszítse a választásokat – Minden Mi Hasznák szavazat egyenlő a baloldalra leadott szavazattal

Máris több mint tízezer aláírás Maki Zaj ellen – Álljunk ki a fogyatékossággal élő emberek mellett! – Itt lehet aláírni