Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

A Békemenet ereje – Libernyák elemző: „Míg a Fidesznél százezrek, az ellenzéknél százak-ezrek tüntettek. Ne kerteljünk, ez kudarc”

0 megjegyzések 6 megtekintés

 

Ceglédi Zoltán a Szeged.hu oldalán közzétett írásában értekezik az október 23-i megemlékezésekről. Ceglédi előzetes várakozása az volt, hogy „Orbán Viktor épp lépéshátrányban és »mondáshiányban« szenved, míg az előválasztási relatív siker hájpjára felülő ellenzék lendületben és üzenetbőségben halad”. A politológus szerint azonban nem így történt. 

Míg a Fidesznél százezrek, az ellenzéknél százak-ezrek tüntettek. Ne kerteljünk, ez kudarc”

– írta Ceglédi, hozzátéve, hogy Orbán Viktor a baloldali előválasztás után sikeresen mutatott alternatívát mennyiségben és tartalomban is.

Ugyanazokkal, ugyanúgy

Az, hogy az ellenzéki tüntetésen jóval kevesebb résztvevő volt, Ceglédi szerint egy félreértésen alapul, miszerint „Márki-Zay Pétert megválasztották közös miniszterelnök-jelöltnek, de egyébként minden mehet ugyanúgy”.

Szervezhetnek neki egy tök ugyanolyan rendezvényt, ugyanazokkal, ugyanúgy, miként 2010 óta szokás e politikai fertályon”

– írja a politológus.

Álláspontja szerint pont ezzel bukott el Karácsony Gergely. Ceglédi szerint míg Márki-Zay Péter pont azzal kampányolt az előválasztás során, hogy nemet mond a „változatlan összefogásizmusra”, ugyanakkor október 23-ára két „szék közt a pad alá esett a buli”, amikor is a leváltott ellenzéki vezetőkkel egy színpadon tüntetett.

Nem jöttek el azok a tömegek sem, akik MZP-t a második fordulóban győzelemre vitték, ugyanakkor nem csápoltak az új győztesnek a régi pártok szokásos tüntetésjárói sem”

– fogalmazott.

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.