Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, ez is becsicskult – Herczeg Zoltán: leszámoltam ezzel a világgal, amelyet politikának hívnak + Mindenszo.hu kommentár

0 megjegyzések 33 megtekintés

Videós interjút adott a Népszavának Herczeg Zoltán. A divattervező többek között arról beszélt, hogy van egy sejtése arról, ki nyomta fel a hatóságoknál, azonban „nem akar olajat önteni a tűzre”. 

Politizálás nélkül ennyi drog miatt békén hagynak”

– jelentette ki, majd az interjú egy később pontján megemlítette azt is, hogy fel akar hagyni a divatiparban folytatott tevékenységével.

Elmondta többek között azt is, hogy baleknek tartja magát, ugyanis „ha az ember ilyen intenzitással foglalkozik közügyekkel, akkor még csak véletlenül se súrolja a törvényesség határait, mert annak nagyon rossz vége lehet”.

 

A divattervező fél évig volt letartóztatásban, a rendőrség kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja, jelenleg szabadlábon védekezhet.

Drogfogyasztás mellett nem lehet aktívan politizálni. Úgy, ahogy van, leszámoltam ezzel a világgal, amelyet politikának hívnak”

– közölte a divattervező, aki szerint olyan játszma részévé vált, amelyre semmiféle ráhatása nincsen, és meglátása szerint Magyarországon nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van.

 

 

(Mandi)

 

 

 

Mindenszo: na, végre elhallgattál! Mióta kértünk már erre. 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.