Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Trombitás Kristóf: nahát, csak nem Gyurcsány-listán indul minden balos? Ja, de!

0 megjegyzések 39 megtekintés

„Ez is annyira, de annyira hiteles volt! Hiszen a Donáth család körülbelül annyira beleivódott, annyira része a pártállami elitnek, mintha legalábbis a Dobrev famíliáról beszélnénk. Donáth Anna apja befolyásos MSZP-s képviselő volt, nagyapja pedig virtigli sztálinista, Rákosi Mátyás titkárságának vezetője.

Különben ezeket a sztorikat mindig annyira kedveltem. Hiszen kikből is lett első körben a Kádár-kor ellenzéke, akik annyira, de annyira komoly elnyomásban éltek? A háttérbe tolt rákosistákból, akiknek pont az volt a bajuk a rendszerrel, hogy nem elég kemény, nem eléggé veszi komolyan az eszmét. És ezekről a gecikről mesélik nekünk azóta is az ávós-impexes fiúk és lányok, unokák tömkelege, hogy valójában kurva nagy ellenállók voltak. Hát persze.

Szóval Donáth Anna annyira rosszban lehet Gyurcsánnyal, hogy alapállás szerint valószínűleg már gyerekkorában is sokat járhatott a Szemlőhegyi-villában. Azzal a Gyurcsány Ferenccel, akiről már bőven 2022-t megelőzően elmondták a momentumosok, hogy el kéne takarodnia a közéletből, aztán hogy, hogy nem, vele közös listán szenvedték el a baloldal eddigi legnagyobb vereségét. Hiteles, ugye? Most pedig orrbefogásról beszél – mármint Donáth –, meg arról, hogy már ilyen testhelyzetben sem viselné el, ha közös listán kéne indulnia Ferivel. (…)

Ismerik, ugye, az immár több mint évtizedes mantrát? A mindenkori balos pártvezető elmondja, hogy nem, Gyurcsánnyal együtt biztosan nem indul, ki hallott már ilyesmit? Aztán feszengve bevallja, hogy bizony, ezek most nehéz idők, lehet, hogy mégis erre kényszerülnek. Majd szemlesütve előadja, hogy igen, most utoljára, tényleg utoljára, becsszó’ utoljára, még a Gyurcsánnyal indulunk, de ha ez meglesz, akkor már csak 3 és fél percnyire leszünk a teljes demokráciától és akkor majd soha, de soha többé nem kell ilyet cselekedniük! Csak most az egyszer fogadják ezt még el.”

 

(Trombitás Kristóf, Mandi)

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.