Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Igencsak beváltak a Vármegyebérletek – Lázár az ország-, és vármegyebérletekről: hárommillió bérletet adtunk el, a tömegközlekedésre szüksége van az embereknek, és az olcsó jegy iránt van érdeklődés

0 megjegyzések 19 megtekintés

Lázár János építési és közlekedési miniszter az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta: a kormány jövőre belekezd a legfontosabb vasúti hálózatok újjáépítésébe, illetve a járműpark felújítását is megindítja.

Azonban mint aláhúzta: még a legsürgetőbb újjáépítések elvégzéséhez is évekre lesz szükség. Lázár kérdésre válaszolva leszögezte: gyermeke és ő is jár vonattal, busszal, ismeri azok helyzetét. Valamint elmondta: a teljes budapesti HÉV-hálózatot felújítását is megindítják a következő években.

Az ország-, és vármgyebérletekről
A vármegyebérletekről szólva a tárcavezető elmondta: „Magyarország a legnagyobb zöldpolitikai fordulatot azzal hajtotta végre az elmúlt esztendőkben, hogy hárommillió honfitársunk számára ország-, és vármegyebérletet biztosított.

Hárommillió bérletet adtunk el, ez azt jelenti, hogy a tömegközlekedésre szüksége van az embereknek, és az olcsó jegy iránt van érdeklődés”

– szögezte le Lázár János

(Mandi)

 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.