Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Ákos felgyógyult a koronavírusból, és rögtön dalt írt! Fel a szívekkel! Videó

0 megjegyzések 8 megtekintés
A Kossuth-díjas előadóművész az InfoRádióban beszélt a koronavírusjárvány utáni újrakezdésről és a karantén alatt született új daláról.

„Saját magamnak, közvetlen családi és munkatársi körömnek és a közönségnek is szól ez a felszólítás” – mondja Ákos a dal címéről:

emeljük fel szíveinket, próbáljuk fölemelni önmagunkat és egymást.

Ennek a mondatnak az időszerűségét, aktualitását talán az adja meg, hogy most már a célegyenes tájékán lehetünk. Reméljük, most már pislákol a fény az alagút végén – biztat az énekes.

Nagyon aggódom a hazámért, nekem is van a közvetlen környezetemben olyan ismerősöm, aki hetek óta élet és halál között van lélegeztetőgépen, és vannak halottaim is. Régi barátom, harcostársam, munkatársam Horváth Attila, aki sok klipemnek és koncertfilmemnek a gyártásvezetője volt, koronavírusban hunyt el pár hete, nagyon fiatalon. Az ő emlékének ajánlom az új dalt és a hozzá kapcsolódó szöveges videót.

A várható koncertekről az énekes így nyilatkozik: „A lehetőségeinket, mint bárki másét, a járvány szabja meg. Az elsődleges most, hogy az egészségügy állja a sarat, és hogy gazdaságilag talpra álljon az ország, aztán jöhetnek majd olyan problémák, hogy koncertezhetünk-e”.

A koncert sem önmagában fontos, hanem azért, hogy együtt lehessünk.

„Remélem, hogy nyáron már nagyobb szabadságfokkal működhetünk, és talán találkozhatunk is” – zárja az interjút Ákos.

 

ÍME A VIDEÓ:

 

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.