Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Ez a legfontosabb! – A magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre

0 megjegyzések 6 megtekintés

Simicskó István elmondta, az elmúlt napokban valamennyi határvédelmi bázisra ellátogatott, hogy tolmácsolja a magyar kormány köszönetét a katonák szolgálatáért, azért, hogy ezt a hivatást választották. A miniszter hangsúlyozta,

amíg vannak olyan magyar emberek, férfiak és nők, akik vállalják a közösség olyan magas szintű szolgálatát, hogy adott esetben akár az életüket is feláldozzák civil állampolgártársaik biztonsága érdekében, addig van Magyarországnak biztos, stabil és kiszámítható jövője.”

Hangsúlyozta, a magyar kormány mindent megtesz a katonai hivatás elismerése és megbecsülése érdekében. Mint mondta, ezt szolgálja

  • az illetményemelés,
  • az eszközpark megújítása,
  • valamint az egyéni felszerelések
  • és a katonák ruházatának cseréje is.

A tárca vezetője az MTI szerint megköszönte minden magyar katona helytállását, jelezve, hogy a Magyar Honvédség katonái 14 országban teljesítenek szolgálatot, különféle béke- és stabilizációs feladatokat látnak el. A legnagyobb létszámban – mintegy négyszázan – Koszovóban szolgálnak, fontos szerepet betöltve a nyugat-balkáni térségben.

A magyar katonák és rendőrök minden megbecsülést megérdemelnek”

– hangsúlyozta a miniszter, aki sporteszközöket és ajándékcsomagokat adott át a határbázison szolgálatot teljesítő katonáknak.

Fotó: MTI Fotóbank

Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte, a hangsúly az embereken, az emberi erőn van, a katonákon, a hitükön, a munkabírásukon és az akaratukon. Hiszen amíg két évvel ezelőtt naponta tízezrek rohangáltak mindenféle szervezettség nélkül a határon, addig ma a kerítésnek is köszönhetően rend van.

Mint mondta, a határ menti településeken élő emberek megtapasztalhatták a délszláv háború hatásait, majd azt is, mit jelent az Európára zúduló migrációs nyomás,

ezt azonban a magyar kormány megállította, megszüntette, tehát a Magyar Honvédség és a határvadászok a feladatukat teljesítették.”

Hozzátette, a honvédelmi és rendészeti bizottságnak legitimációs és ellenőrző feladata is van. A katonáknak és a határt védő rendőröknek a felhatalmazást ugyanis a parlament a bizottságon keresztül adja. Az pedig már a társadalmi ellenőrzés részének tekinthető, hogy ha ez a magyar emberek érdekeit szolgálja, az ország szuverenitását, területi integritását védi, a nemzeti és az európai kulturális örökség megőrzéséről szól, akkor elégedettek lehetünk – tette hozzá.
(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.