Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Ezek a vírusnak drukkolnak – A DK is felzárkózott az MSZP-hez, nem szavazzák meg a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot

0 megjegyzések 5 megtekintés

A Demokratikus Koalíció (DK) hallgat a liberális értelmiség kérlelésére, és utánozzák Tóth Bertalan MSZP elnök tejhatalomtól (!!!) való rettegését – nem fogák megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem támogatják, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament. Vagyis a DK szerint egy globális járvány még nem indokolja a házszabálytól való eltérést.

Az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján ismertette a DK elnökségének döntését. Molnár Csaba, aki a jogszabályt, egy rendkívül primitív történelmi párhuzammal (Reichstag, Hitler – ha valaki még máshol tartana a digitális oktatásban) felhatalmazási törvényjavaslatnak nevezte, azt mondta, hogy 16 uniós államban léptettek életbe rendkívüli jogrendet, de egyetlen olyan állam sincs, ahol a rendkívüli állapot az „idők végezetéig szólhatna”. A rendkívüli állapotot a kormánypártok az év végéig, vagyis addig tartják szükségesnek, ameddig a realista modellszámítások szerint minimum eltart a járvány, de Molnár Csabának ez már az idők végezete.

 

Egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen, hogy a különleges jogrendet idő és tartalmi korlátozás nélkül vezessék be

– mutatott rá a képviselő arra, hogy fogalma sincs a törvényről, de nagyon szeretne kitolni a kormánnyal.

 

A politikus egyetértett azzal, hogy a rendkívüli helyzetben szükség van rendkívüli kormányzati felhatalmazásra, de úgy vélte, hogy a felhatalmazás megadásához néhány feltételnek teljesülnie kell. A pártja nevében négy feltételt megfogalmazó Molnár Csaba úgy fogalmazott: ezeket Orbán Viktor miniszterelnök akár a DK ultimátumának is tekintheti.

 

Az ultimátum a következőkből áll:

  1. a kormánynak csak meghatározott időre lehet felhatalmazást adni, és a DK ezért azt 15 naponként akarja felülvizsgálni;
  2. speciális ülésezési vagy szavazási formákat kell bevezetni, lehetővé tenni a távszavazást;
  3. és a különleges felhatalmazás kizárólag a járvány elleni védekezésre és a járvány okozta gazdasági bajok orvoslására terjedhet ki.

Utóbbitól különösen tart Molnár Csaba, nem szeretné, hogy a kormány a járványra hivatkozva más, azzal össze nem függő területeken is teljhatalmat gyakoroljon. A DK azt is javasolja, hogy a veszélyhelyzet idején minden frakcióvezetőnek legyen joga az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testület pedig ezekben az ügyekben három nap alatt hozzon döntést. Végül azt mondta, nem tudnak olyan büntetőjogi szabályozást támogatni, ami korlátozná a sajtószabadságot és megpróbálná elhallgattatni a független sajtót.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges. A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

(MTI nyomán)

 

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.