Hollik István véglegesen és visszavonhatatlanul bebizonyította, hogy szuperhős. A szuperhős Hollik Istvánnak pedig van egy speciális szuperképessége: amikor más már rég ököllel ütne, ő szavakkal vág oda.
Pedig, valljuk be, amikor a Momentum fantázianevű, vélhetőleg se nem felülről, se nem alulról, hanem inkább kívülről szerveződő pártkezdemény egyik első embere, Soproni Tamás alelnök erőszakosan benyomul az ember privát szférájába, a legelső dolog, amire késztetést érzünk, hogy barátságosan elhessegessük őt magunk mellől. Nem így Hollik, aki azon a bizonyos aluljárós sajtótájékoztatón oly mértékű önuralomról tett tanúbizonyságot, amely csak a legprofibbak kiváltsága.
Dacára a felvezetőnek, ebben a történetben mégsem Holliké a főszerep. Róla csupán megállapítottuk, hogy szuperhős. S mint minden szuperhősnek, neki is kijár egy ellenpólusú szupergonosz. Történetünkben ő Soproni, az új baloldal új szupergonosza.
Hogy szegény Hollik mivel érdemelte őt ki, azt nem tudjuk. Hiszen Soproni Tamás annyira felszín alattian nívótlan, hogy amikor őt látjuk, közben egy csotkányra gondolunk, akinek csak egyetlen dolog fontos: hogy makkját a fagyhatáron kívül tartsa (Jégkorszakban járatlan olvasók kedvéért ez nem valamiféle perverz megfogalmazás, hanem nagyon is valós filmes utalás.) Régebben a mára már kiérdemesült szupergonoszra, Juhász Péterre aggattuk ugyanezen jelzőket. Ám a Momentum-alelnök performansza után felül kellett bírálnunk a Juhászról alkotott álláspontunkat. Sopronihoz képest Juhász igenis egy színvonalat képviselt. Feltéve, de nem megengedve, hogy a baloldal bármely megnyilvánulását a „színvonal” szóval hozzuk összefüggésbe.
a baloldali élet habzó szájú oldala
De hagyjuk a dicstelen múltat, s fordítsuk figyelmünket az ígéretes jelen felé! A szupergonosz Soproninak is van ám egy különleges képessége. Ő a baloldali élet habzó szájú oldala, aki bármikor képes értelmes magyar szavakból értelmetlen, magyartalan mondatokat produkálni. Ilyen értelemben tehát Soproni meglepő és meghökkentő személye is indokolt ebben az univerzumban. Reméljük, legkésőbb 2018 áprilisáig rá is jövünk létének okára. Mert hogy utána ő is el fog tűnni a süllyesztőben, akárcsak hasonló kvalitású társai, az egészen biztos. Mostanság viszont nem úgy tűnik, hogy tűnni, sőt inkább kitűnni akar. Az anglisztika szakon végzett ifjú titán jelenleg nemzetközi tanulmányokat hallgat, s hamarosan a nemzetközi kapcsolatok szakértője lesz. Saját bevallása szerint azt a nép és a politika közötti falat kívánja ledönteni, amelyet a politikai elit évtizedek óta emel.
nem fűtenek PET-palackkal
S ezen a ponton érkeztünk el a valódi problémához. Nevesen, hogy az új baloldalnak megszámlálhatatlanul sok klónpártja van, s ezeknek a klónoknak megszámlálhatatlanul sok klón szupergonosza. A klón szupergonoszok pedig mind ezt a falat akarják ledönteni. Csakhogy annyira elszaporodtak, hogy ők maguk lettek a fal, amelyet ugyanabból a financiális alapból rakott közös donátoruk. Csak előtte ugyanakkora méretűre igazította őket.
A Párbeszéd–LMP–Momentum–Közös Ország nevet viselő négyoldalú háromszögben ennek okán minden és mindenki felcserélhető. Pártok és megszólalóik egyaránt. Ez olyannyira igaz, hogy régebben az emberek többsége hosszú hetekig azt hitte Fekete-Győr Andrásról, hogy Gulyás Márton. A külső hasonlóságnál azonban sokkal ijesztőbb a gondolati átfedés. Teljesen mindegy, hogy melyik szerveződés mely Lenin-fiújának szavait hallgatjuk, mert ők egymás kópiái. Megnyilvánulásaikra egytől egyig az elitista attitűd a jellemző. A legátfogóbb tudással az ember az érettségi időszakában rendelkezik. Ilyenkor történik a korhatáros felnőtté válás is.
És ez a kettő – a felnőttlét, valamint a széles körű ismeretek – arra predesztinálják a 18-19 éves fiatalokat, hogy mindenki másnál különbnek gondolják magukat. Ez a világmegváltás korszaka.
Az említett új baloldali politikusoknak nemcsak nagy kamasz kinézetük, de viselkedésük is olyan, mintha sosem nőttek volna ki ebből a korból. Se válluk, se felelősségük, se igényük a felelősségvállalásra. Rengeteget tudnak, de az agyuk által begyűjtött információkat rendre helytelen sorrendbe szervezik. Így préselődhet ki aztán az alábbi, komoly politikai érvként használni kívánt mondat Soproniból: „Milliárdokért indítanak kamukonzultációt, miközben Nógrádban PET-palackokkal fűtenek.”
Történetesen nógrádi vagyok. Életemben nem fűtöttem még PET-palackkal. A szomszédjaim se tettek ilyet soha. Soha nem is hallottam olyanokról, akik ilyesmit cselekedtek volna. Hogy a nemzeti konzultáció létjogosultságát ki hogyan ítéli meg, az manapság már valóan inkább pártpreferencia, mint józan ész kérdése.
Ám hogy ez a PET-palackos baromság kinek a fejéből, s főleg miért pattanhatott ki, azt elgondolni sem tudom. Nógrádban – ahogyan szerintem máshol is – az emberek gázzal, fával és szénnel fűtenek leginkább. Ráadásul a rászorulóknak az állam még kompenzációt is ad a fűtési szezonban.
De hogyan is lehetne ezt elmagyarázni Soproni Tamásnak, akiről könnyen elképzelhető, hogy életében nem gyújtott be egy kazánba? Ő pontosan ahhoz az áltoleráns réteghez tartozik, amelyik a disznóvágást elavult, barbár szokásnak tartja, s ezért sokkal humánusabb módon, a „teszkóból” szerzi be a húst. Mert Soproni egy ilyen kultúrember. Neki nem egyéni fájdalmai vannak. Neki minden magyar fájdalma fontos, és minden fájdalmat a sajátjaként él meg. Nemzetféltése ráadásul határokon túlívelő. Na nem az elszakított területek felé, inkább csak „az orbáni önkény elől Nyugatra menekült” honfitársainkat érintve. Pontosan ezért fontos neki, hogy kétszázezer aláírás begyűjtése után népszavazást lehessen indítani.
Amit persze amúgy is lehet, de ő ebben nem hisz, mert állítása szerint ez itt diktatúra. Mondja ezt annak a pártnak az alelnökeként, amely párt népszavazás útján fejezte le a budapesti olimpiát. S mondja ezt olyan személyként, aki 2014-ben az Együtt–PM–MSZP–DK közös jelöltje volt az önkormányzati választáson.
alapvető képzettségbeli Hiányosságok
Amit remélek, s amiért imádkozom, az nem Soproni valamiféle megvilágosodása, mert arra semmi esélyt nem látok. Én ennél pragmatikusabb vagyok. Csupán azért fohászkodom, hogy nemzetközi tanulmányai közepette ne kapjon a vizsgán olyan kérdést, amely azt taglalja, hogy mi a különbség a diktatúra és a demokrácia között. Mert ha egy nemzetközi tanulmányok szakos hallgató a kormányzó párt sajtótájékoztatójának felszólalóját beszédében megzavarva diktatúrát emleget, s aztán saját lábán, sértetlenül távozik, mondjuk egy romkocsmás LMBT-buliba, ahonnan azonnal online kürtöli tele önnön hősiességével a sajtót, annak bizony igen komoly gondjai vannak a politikai alapdefiníciók meghatározásával.
A legszerencsésebb az lenne, ha nem vitára hívná ki Hollik Istvánt, hanem mentorának kérné fel politikatudományból. Holliknak, a csak szavakkal ütő szuperhősnek ugyanis a tanult s a tapasztalati úton szerzett tudása elegendő ahhoz, hogy akár még egy Soproni Tamás kvalitásaival bíró Soros-celebet is kiokítson a diplomácia fortélyairól. Legelőször is arról, hogy a pártok vagy azok képviselői közötti vita elengedhetetlen feltétele az azonos vagy közel azonos súlycsoport. Másodszor pedig, hogy a kormányzó párt sajtótájékoztatóját önös érdekből, egy alig ezerfős párt képviselőjeként a közre hivatkozva megzavarni, az nem demokráciavédés, hanem bolsevista provokáció.
Amíg viszont Hollik István a szupererejével ilyen mesterien uralja a helyzetet, s vet véget a pillanatot uralni kívánó Sopronik partizánakcióinak, nem sok félnivalónk van. Sem az új baloldaltól, sem 2018 áprilisától.
A szerző blogger, publicista
(Varga-Bíró Tamás)
