Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

NA VÉGRE: Ausztriából egyre több migránst toloncolnak ki

0 megjegyzések 0 megtekintés

Ezért érdemes lázadni: Ausztriából egyre több migránst toloncolnak ki

 

Az osztrák belügyminisztérium jelentése szerint fokozatosan javul a helyzet nyugati szomszédunknál.

Fotó: AFP

A Kronen Zeitung által közzétett minisztériumi jelentés szerint mintegy 43 százalékkal esett vissza az Ausztriában menekültstátuszt kérvényezők száma. Míg 2016 januárja és októbere között 37 256 ember nyújtott be menedékkérelmet, addig ugyanezen időszakban 2017-ben már csak 21 130 menedékkérelem érkezett az osztrák államhoz. Ebből 14 983 kérelmet adott meg az állam ebben az évben, 6 146-ot pedig elutasított.

A kérelmek drasztikus csökkenése mellett a kitoloncolások mértéke ugrásszerűen megnőtt: 51 százalékos emelkedést mutatnak az elmúlt kilenc hónap adatai. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy míg tavaly 3 841 ember került kitoloncolásra, addig 2017-ben már 5 788.

A konzervatív ÖVP választási győzelmével, valamint az FPÖ-vel történő koalícióra lépéssel valószínűsíthetően tovább gyorsul majd a migránsok kitoloncolása az országból. Ez teljesen ellenkező tendencia a szomszédos Németországéval, ahol a deportálások valamiért nem mennek ilyen simán. 

 

(Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.