Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Egyre több nyugat-európai menekül Budapestre a migránsok elől

0 megjegyzések 10 megtekintés

A Nyugat-Európát sújtó kontrollálatlan tömeges bevándorlás miatt egyre több franciának, németnek, hollandnak válik szimpatikussá Budapest – ismerteti egy, a héten sugárzott francia dokumentumfilm.

 

Magyarország: Az Ígéret földje néven került televízióba egy dokumentumfilm, amely olyan franciákat és egyéb nyugat-európai állampolgárokat szólított meg, akik úgy döntöttek, a tömeges migráció helyett a budapesti biztonságot választják.

A dokumentumfilmben szereplő egyik francia nő, Elsa két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Magyarországra költözik. Mint mondta, Párizs külvárosának egy olyan részén lakott, ahol különösen sok bevándorló élt. Ennek eredményeképp rövid időn belül háromszor rabolták ki, elvették mobiltelefonját és táskáját is. Ezt megelégelte, és inkább Budapestre költözött.

Egy olyan korban, amelyet a globalizáció ural, úgy tarthatod meg a saját országodat, hogy számolsz a migrációval”

– mondja a francia nő.

Nem ő egyébként az egyetlen, aki inkább Magyarországra költözik a migráció tépázta Nyugat-Európából.

Az igazi menekülteket persze be fogjuk fogadni: olaszokat, németeket, hollandokat, franciákat, hazájukat elhagyni kényszerülő keresztényeket. Azokat, akik az otthon elvesztett Európájukat majd nálunk akarják megtalálni”

– mondta Orbán Viktor még 2017-es évértékelője során.

 

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.