Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Döbbenet – Vona Gábor kiáll Soros embere mellett

0 megjegyzések 4 megtekintés
A Jobbik frakciójából kizárt Volner János nem csak a közösségi oldalán, de a közmédiában is arról beszélt, hogy 

a Jobbik vezetése kapcsolatban áll a nemzetközi Soros-hálózattal,

és meg is nevezte Teplán Istvánt, mint összekötőt.

A gazdaságtörténész, szociológus, egyetemi oktató még Vona Gábor elnöksége alatt került a Dúró Dóra által szervezett értelmiségi holdudvarba.

Környezetvédelmi szakpolitikusként kerültek vele kapcsolatba, a fideszes alapító, és szintén a CEU-n tanító Illés Zoltán mellett dolgozott. Kepli Lajos pedig jelezte, hogy érdemes lenne vele beszélni – elevenítette fel Vona Gábor az Alfahírnek, hogyan került a korábbi CEU-vezető a Jobbik közelébe.

Én csak jókat tudok róla mondani. Istvánban egy művelt, nagyon jó lelkű, tisztességes embert ismertem meg. Ma is tartom vele a kapcsolatot, a barátomnak tekinthetem

– fogalmazott Vona Gábor, aki saját bevallása szerint csak később tudta meg, hogy a CEU-ban is fontos pozíciót töltött be, de ez nem csökkentette a bizalmat iránta.

Őszintén mondom, nagyon-nagyon sajnálom, amikor a különböző politikai szereplők közti vita démonizálásba csúszik át. Míg Toroczkai László Radnai Lászlót próbálta démonizálni, addig úgy tűnik, Volner Jánosnak Teplán István jut. Én mindkettőjük mellett kiállok, és nem csak azért, mert az elnökségem alatt kerültek az értelmiségi holdudvarunkba, hanem azért is, mert mindkettőjüket jó embernek tartom

– folytatta.

Ugyanakkor Vona Gábor hangsúlyozta, nem akar ebbe az ügybe beleszólni, nem tartja feladatának, hiszen nincs semmilyen tisztsége a Jobbikban.

Én csak egyetlen dolgot szeretnék, Radnai László és Teplán István becsületét megvédeni. Bárki bármit mond, én ki fogok állni mellettük. Kötelességem is

– fűzte hozzá.

Az sem titok, hogy Volner János, Toroczkai László és Fülöp Erik is tagja volt annak az elnökségnek, melynek az idején a Teplán-Radnai szerepet vállalt a Jobbiknál.

Ismerték Radnait és Teplánt is. Egyetlen olyan elnökségi ülésre sem emlékszem az elnökségem alatt, hogy valamelyikükkel szemben bárki is szót emelt, vagy szemrehányást tett volna. Nem tartom korrektek, hogy olyan emberekbe gázolunk bele, akik ezt a közösséget segítették, támogatták, és kiálltak mellette

– zárta le Vona Gábor.

(forrás:www.echotv.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.