Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Apáti Bence – Golyóálló üvegfal mögött az Eiffel-torony

0 megjegyzések 3 megtekintés

A minap kaptuk a hírt mi, elmaradott, bezárkózó, valamint a fasiszta eszmékkel titkon folyton flörtölő magyarok, hogy a méltán híres Eiffel-tornyot új optikai tuningokkal látják el az integráció koronázatlan királyai, a franciák.

A torony, amely 1889 óta büszkén és bátran áll, múlt csütörtök óta egyik oldalról egy három méter magas és hat és fél centiméter vastag golyóálló üvegfal, a másik oldalról pedig egy esztétikus fémkerítés mögül retteg. Esztétikus.

Hogy egy olyan szöges fémkerítés, amelyet azért hozott létre a tervezője, hogy bombákkal és gépfegyverekkel felszerelt fiataloktól védje meg a toronyhoz látogató turistákat, az esztétikum milyen magas szintjéig tud nemesedni, én nem tudom, de ennek a talánynak a megfejtése és válságkommunikációja nem is az én dolgom.

Magyarországon az ilyen feladatokra külön szerkesztőségeket tart fent Soros úr. Ők arra vonatkozóan minden kételyt el fognak oszlatni, hogy egy szöges kerítés esetleg ne lenne legalább annyira esztétikus, mint a versailles-i kastély által körülvett, több száz éve nyesegetett és locsolgatott sövény.

No és azt is meg fogják magyarázni, hogy a golyóálló mellényben őrködő katonák, a golyóálló üvegfalak, a migráció és a terrorveszély között az égvilágon semmi összefüggés nincs. Kedves liberális barátaink pedig, ha ellátogatnak a minden szempontból szabad, demokratikus és gyűlölettől mentes Párizsba, akkor a golyóálló üveg mögül fognak elkészíteni egy mosolygós szelfit, majd büszkén fogják feltölteni a különböző közösségi oldalakra azzal a kommentárral, hogy „Nem félünk”. Egyelőre.

Mert ha a muzulmán migránsok integrációja ilyen sebességgel halad, akkor nincs messze az se, hogy a sokszínűség és a migráció áldásos hatása miatt a francia rendőrség és katonaság álomszép aknamezőkkel, pazar páncélozott járművekkel és dekoratív harci helikopterekkel tegye még izgalmasabbá a híres teret.

Megjelennek majd a festői harckocsik is, a turisták pedig, akikkel úgyis mindig csak baj van, eltűnnek. Én egyébként ezt az egész hülyeséget hagynám a fenébe. Szerintem a muzulmánok érzékenységét nem lenne szabad ilyen fehér francia férfiak által tervezett és építtetett tornyokkal provokálni.

A keresztekkel és a templomokkal együtt az Eiffel-tornyot is le kellene bontani. Amúgy is kell a hely egy újabb mecsethez. Az is legalább olyan szép és monumentális lenne, mint az Eiffel-torony, viszont sokkal jobban reprezentálná a jelenlegi Franciaországot.

A szerző táncművész, publicista

(Apáti Bence, magyaridok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.