Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Trump szétoltotta Merkelt – Az amerikai elnök a német belpolitikai krízis kapcsán üzent a Twitteren

0 megjegyzések 5 megtekintés

A migránskérdés megrázza a már amúgy is erőtlen berlini koalíciót.”

Németországban növekszik a bűnözés. Nagy hibát követtek el mindenütt Európában azzal, hogy emberek millióit engedték be, akik erőteljesen és erőszakosan megváltoztatják kultúrájukat.”

Nem akarunk olyan helyzetbe kerülni, amilyen helyzetbe Európa került a bevándorlók miatt.”

Többek között ezeket írta hétfőn Donald Trump a Twitter-oldalára. Az amerikai elnök nem először bírálja hevesen a német politikai elitet, illetve a migránssimogató kancellár politikáját. Már 2016-ban is utalt arra, hogy a szabályozatlan bevándorlás Európa vesztét okozhatja. Most pedig, hogy komoly feszültség alakult ki a Merkel vezette CDU és Horst Seehofer CSU-ja között, Donald Trump sem maradt tétlen.

Frissítés: az elnök később a Fehér Házban kiállt kormánya menekültpolitikája mellett, és kijelentette: az USA nem lesz menekülttábor, és nem nyit befogadó központokat sem.
Merkel politikáját bírálja, Orbán politikáját méltatja Donald Trump

Ismert, szombaton az amerikai elnök felhívta a magyar kormányfőt. Donald Trump és Orbán Viktor a határvédelem fontosságáról beszéltek, de egyetértettek abban is, hogy az az ország, mely nem tudja megvédeni a saját határait, az nem ország többé.

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.