Budapest duzzog, dacol és fenyeget – összegzi a magyar külügy Ukrajnának címzett üzenetét a Népszava cikkírója. Gál Mária azt nehezményezi, hogy miután Porosenko elnök aláírta az új oktatási törvényt, Szijjártó Péter tárcavezető kijelentette: Magyarország meg fog vétózni az unióban minden olyan lépést, amely Ukrajnának előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban.
Marika, a „nép szava” erre azt mondja: tanulhatnánk a szintén érintett románoktól, akik sokkal elegánsabban kezelték az ügyet. Egyeztetni próbáltak az ukránokkal (mintha mi nem próbáltunk volna), majd Johannis államfő lemondta kijevi látogatását, és nem fogadták az ukrán parlament elnökét sem. „Úgy tűnik – sóhajt a szerző –, Szijjártóék elfelejtik: sok történész szerint Trianon is a magyar diplomácia hozzá nem értésén és a románok szakértelmén múlott.”
Nekem meg úgy tűnik, hogy Gál Marikának gőze sincs, mi történt Trianonban. Esetleg bukaresti történelemkönyvekből szerezte az értesüléseit. A románok „szakértelmén” múlt Trianon?
Erősen figyeljen, Marika! Az úgy volt, hogy Románia már évtizedekkel Trianon előtt csak az alkalmat leste, mikor szerezheti meg Erdélyt. Az első világháború előtt titkos szerződést kötött az antanttal, amelyben jókora területekért cserébe vállalta, hogy adott időben támadást indít a Monarchia ellen. Csak menet közben, 1916-ban szállt be a harcokba, akkor is gyors fegyverletételre kényszerült; ám két évvel később – egyetlen nappal (!) a háború vége előtt – ismét hadba lépett, így ő is „győztes” lett.
Negyedszázad múlva is hasonló volt a forgatókönyv: a háború utolsó hónapjaiban átállt a győztesekhez. Mindkétszer mindent vitt. (Nem csupán Erdélyt, hanem amit csak talált a csonka haza Alföldjén: gabonát, állatot, komplett gépsorokat, műkincseket, vasúti szerelvényeket…) Ez volt a „román szakértelem”.
Nekem a sarkára állt magyar külügyé jobban tetszik.
(Pilhál György, magyaridok.hu)