Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Nógrádi György szerint Macron javaslata a harmadik világháború előjátéka

0 megjegyzések 45 megtekintés

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt az ATV Start vendége. A szakértő az ukrajnai háború kapcsán arról beszélt, hogy az oroszok a közelmúltban ugyan elfoglaltak néhány települést, de stratégiai áttörés egyelőre nem következett be. 

Mint emlékeztetett: le kellett váltani az ukrán főparancsnokot, mert bejelentette, hogy Ukrajna nem képes támadó háborút vívni, míg Zelenszkij szerint viszont igen. Az ukrán elnök ugyanis bejelentette, hogy napi 1000-1500 métert kell előremenni. „Ehhez képest egy tapodtat nem mozdulnak” – jegyezte meg Nógrádi.

Az ukrán vezetés korrupciógyanúja kapcsán elmondta, az, hogy Zelenszkij anyósa több millió euróért vett egy villát Egyiptomban, és az, hogy az ukrán elnöknek van egy háza Toszkánában, erősen felveti a korrupció gyanúját, ugyanis mint fogalmaz: „ha összeadjuk az elmúlt kétszáz éves jövedelmét, akkor sem jön ki”.

 

Nógrádi szerint Zelenszkij olyan katonai vezetőt akar, aki elfogadja őt,

azonban a korábbi katonai vezető népszerűbb volt, mint ő maga.

A szakértő emlékeztetett arra is: Zelenszkij azzal próbálta meggyőzni az európai vezetőket, hogy ha küldenek rakétákat, akkor az ukránok azt csak az oroszok által megszállt területeket fogják lőni. Azt is kiemelte, hogy Zelenszkij meg van győződve róla, hogyha most választásokat tartanának, azokat megnyerné.

Én ebben nem vagyok biztos, de én Budapestről nézem az eseményeket” – szögezte le Nógrádi ennek kapcsán.

Navalnij halála ügyében pedig úgy fogalmazott: rendkívül érdekesnek tartja, hogy az ukrán katonai vezetés a napokban bejelentette, hogy valóban egy vérrög okozta az orosz ellenzéki politikus halálát.

A közelgő orosz választások kapcsán a szakértő kiemelte:

Putyin választási győzelme biztos.

Nógrádi György arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenképp vészjósló, hogy a napokban Macron francia elnök azt nyilatkozta, hogy ha kell, küldjünk európai csapatokat Ukrajnába. „Én nem tudom honnan vette ezt az ötletet, 

de ez a harmadik világháború előjátéka

– mondta, majd emlékeztetett arra is, hogy az amerikai külügyminiszter ezzel párhuzamosan pedig arról beszélt, hogy létre kell hozni egy európai hadsereget.

 

 

(Mandi)





Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.