in , ,

Varga Judit végre kimondta: Az Európai Parlament semmit nem tett a vírus elleni küzdelemben

Miközben Magyarországon hamarosan véget ér az a veszélyhelyzet, amelyben a liberális fősodor a diktatúra bevezetését vélte felfedezni, Franciaországban egészen július közepéig eltart az elnököt különleges jogkörökkel felruházó rendkívüli állapot

Miközben Magyarországon hamarosan véget ér az a veszélyhelyzet, amelyben a liberális fősodor a diktatúra bevezetését vélte felfedezni, Franciaországban egészen július közepéig eltart az elnököt különleges jogkörökkel felruházó rendkívüli állapot – mutatott rá Varga Judit igazságügyi miniszter a Valeurs actuelles konzervatív francia hetilapnak adott interjújában.

Nem igazán lepődtem meg a Magyarország ellen irányuló támadásokon, de a közelmúlt vészterhes időiben, amely minden kormányt nehéz feladatok elé állított, meglehetősen döbbenetes volt még a bírálatokkal is szembenézni – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter a tekintélyes Valeurs actuelles című konzervatív francia hetilapnak adott interjújában. Az európai uniós kapcsolatokért is felelős tárcavezető úgy fogalmazott:

a magyar kormánnyal szemben megfogalmazott liberális kritikák vezérmotívuma valójában nem volt más, mint fake news.

Hozzáfűzte: volt egy kétoldalas törvényünk, de senki nem vette arra a fáradságot, hogy elolvassa azt.


– Ráadásul más országokban lényegi különbségek nélkül alkalmazták és alkalmazzák ma is ezt a törvényt – fogalmazott a miniszter, majd hozzáfűzte: minden kormánynak meg kellett tennie a tőle telhető legtöbbet annak érdekében, hogy leküzdje a vírust és szembenézzen annak gazdasági következményeivel is. Emlékeztetett:

a magyar törvény teljesen összhangban volt a magyar alaptörvénnyel, miközben néhány uniós tagállamnak még alkotmányos rendelkezései sem voltak a különleges jogrendre vonatkozóan.

Varga Judit elmondta azt is: sokat beszélgetett a törvényről Věra Jourová európai értékekért és jogérvényesülésért felelős biztossal. – A bizottság végül elolvasta a törvényünket, és felismerte, hogy nincs disszharmónia a magyar szabályozás és az európai szerződések között – fogalmazott a miniszter. Hozzátette ugyanakkor: az Európai Parlamentben más volt a helyzet. – Van egy domináns liberális ideológia, ami lehetővé teszi a tagállamok kritizálását, miközben semmilyen konkrét lépést nem tettek a vírus elleni küzdelemben – mondta a tárcevezető, majd hozzáfűzte:

az Európai parlament nem része a megoldásnak, hanem egy további problémaként jelent meg azzal, hogy megtámadta az európai család egyik tagját.

Arra az újságírói felvetésre, miszerint néhányan olyan messzire mentek, hogy nem kevesebbel vádolták meg a magyar komrányt, mint a diktatúra bevezetésével, Varga Judit emlékeztetett: Sok ország vezetett be rendkívüli intézkedéseket. – Valójában még Franciaországban is július közepéig meghosszabbítják a rendkívüli állapotot, vagyis tovább fog tartani, mint Magyarországon – mutatott rá a miniszter. Hozzáfűzte: a kölcsönös megértés és a szolidaritás gyakorlására van szükségünk, és arra, hogy félretegyük a kritikákat, amelyek a megosztottsághoz vezetnek.

(Tóth Loretta, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Győrfi Pál is megszólalt a kamu MSZP videóval kapcsolatban! Óriási felelőtlenség volt ilyen lehetetlen történetekkel riogatni az embereket

Itt megnézhető a teljes Orbán-Matovic találkozó! Videó