in ,

Újra hallhatjuk Fletó baromságait a Parlamenetben. Hurrá! – Meglepő módon Gyurcsány lesz a DK frakcióvezetője

Jujjj dejó!

Meglepő módon Gyurcsány lesz a DK frakcióvezetője

 

A pártelnök-frakcióvezető helyettese Vadai Ágnes lesz – derült ki a frakció csütörtöki alakuló ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón, ahol Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta: álláspontjuk nem változott, a választást továbbra sem tekintik sem szabadnak, sem tisztességesnek, de megalakították kilenctagú képviselőcsoportjukat.

Az ellenzéki politikus, szóvivő ezt azzal indokolta, hogy “az önkénnyel szembeni harcban” minden eszközre szükségük van. A DK a neki járó bizottsági helyeket úgy osztja el, hogy Arató Gergelyt az Országgyűlés jegyzőjének, Varju Lászlót a költségvetési bizottság elnökének, Vadai Ágnest a honvédelmi bizottság alelnökének, Oláh Lajost pedig az európai ügyek bizottsága alelnökének jelöli.

A megválasztott képviselő kiemelte, hogy az új parlamenti struktúráról született megállapodást nem írják alá; záradékkal akarják ellátni, amelynek szövegét később ismertetik. A szóvivő arra is kitért, hogy nem látnak olyan biztonsági kockázatot, amely miatt az Országgyűlés alakuló ülésének napján le kellene zárni a Kossuth teret.

Gréczy Zsoltot a sajtótájékoztatón szembesítették Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester mondataival, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc 2010 előtti kormányzása miatt a Demokratikus Koalíció nem lesz képes 6-8 százalékosnál nagyobbra nőni. A szóvivő azt felelte, érez némi ellentmondást, mert a polgármester korábban több körzetben is arra buzdította a választókat, hogy szavazzanak a DK jelöltjeire.

MTI
(polgarportal.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

NA VÉGRE! – Bayer Zsolt feljelentette a rendőröket gyalázó Lyobbikos tüntetőket

A saría összeegyeztethetetlen az európai demokratikus értékrenddel