in ,

Szanyi Tibor kimondta az igazságot az MSZP-ről, mire a párt felfüggesztette a tagságát

A szocialistáknak nem tetszik, hogy párttársuk kiteregette a szennyest, mivel ezzel a közösség egységét bontja és a közös célok elérését akadályozza

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Szanyi Tibor kirohanást intézett pártja ellen, miután leszerepeltek az EP-választáson. Akkor úgy fogalmazott, hogy az MSZP egy degenerálódó belterjes klub, ahol az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálnak.

Ami késik, nem múlik, megérkezett a párt válasza is. Szerintük Szanyi a közösség egységét akarja megbontani, ami veszélyezteti a párt önkormányzati választási céljait.

Ezért az európai parlamenti és a budapesti előválasztási kampány idején tanúsított, az MSZP megítélését hátrányosan befolyásoló magatartása miatt Szanyi Tibor és Fekete Zoltán Pest megyei elnök tagsági viszonyát az elnökség egyhangú döntéssel – az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa előtt most meginduló fegyelmi eljárás időtartamára – felfüggesztette.

Szanyi egyébként azt is bejelentette, hogy új baloldali mozgalmat indít, majd kijelentette, hogy ha az MSZP-nek szüksége van rá, akkor elnökévé választja. Úgy látszik, hogy a szocik döntöttek, nincs szükség rá.

(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)

Magyarországon minden sz@r. Ja, nem.

Nyílt levél Budaházy Eddának! Magyar népdallal, és kultúrával kell kiszorítani a szivárványosokat