Karanténban

Bár az ellenzék sajátos prizmáján keresztül vizsgálva Magyarország végzetesen elszigetelődött, és hazánkat nagyjából Burundival, Leso­thóval és Kelet-Timorral említik egy napon a világ számottevő hatalmi központjaiban, jelen állás szerint valamilyen rejtélyes oknál fogva mégsem az említett országok egyike kapta meg 2022-ig a női teniszezők csapat-világbajnokságának, a FED-kupának a rendezési jogát, továbbá nem Pristinából vagy Chisinauból rajtol a jövő évi Giro d’Italia, a földkerekség második legjelentősebb országúti profi kerékpáros körversenye, hanem a Hősök teréről. Tudják, onnan, ahol az Andrássy út beletorkollik a Városligetbe, ha esetleg kedves momentumos nolimpiás barátaink nem ismernék fővárosunknak ezt az emblematikus pontját. Attól a szoborcsoporttól, amelyet az említett ifjúkommunista brancs szellemi elődei a Tanácsköztársaság idején vörös drapériával borítottak be, az egyik főalak, Gábriel arkangyal szobrát pedig nemes egyszerűséggel szekuláris obeliszkké alakították át. Minő rémséges centenárium: kereken száz esztendeje.

Nem véletlenül említem a minap két európai parlamenti mandátumot szerző pártot, hiszen 2017 februárjában – kis, illetve nem is olyan kis – magyar abszurdként ők ünnepelték korszakos jelentőségű sikerként, mi több, diadalként, hogy Magyarország visszalépett a 2024-es olimpia rendezését célzó pályázattól. Történelmi kudarcot még sohasem fogadott ekkora ováció, mintha azon lelkendeztünk volna, hogy összeomlott a forint, felrobbant a paksi atomerőmű vagy földig rombolta Pestet a jeges ár.

Tény, a pesti olimpiát sikerült elkaszálniuk, ám ha jobban megnézzük, az időközben eltelt két és fél évben és az előttünk álló további fél évtizedben bőségesen összejött, összejön egy komplett olimpia hazánkban. 2017-ben ott volt az elsöprő sikerű vizes világbajnokság, azt megelőzően a vízilabda Bajnokok Ligája-döntő, majd ugyanez az esemény női kézilabdában, aztán cselgáncs vb, ritmikus gimnasztika Eb, volt Győrben egy EYOF. Tavaly Budapest rendezte a birkózó világbajnokságot, Győr a sportlövő, Székesfehérvár az öttusa Eb-t. A Balaton három hajóosztály Európa-bajnokságának adott otthont. Idén még jobban elszigetelődtünk, a fene se érti, miért adták nekünk négy tradicio­nális sportág, az asztalitenisz, a vívás, a kajak-kenu és az öttusa olimpiai kvalifikációs világbajnokságát. Volt közben még egy BL-döntő női kézilabdában, jövőre pedig az addigra felépülő Puskás Arénában rendezzük a labdarúgó Európa-bajnokság három mérkőzését. Futballban, nem lengőtekében. 2023-ban lesz itt nálunk valami atlétikai világbajnokság is, és hogy mi még, azt helyhiány miatt most nem sorolom.

Nem is vitás, valósággal karanténba vagyunk zárva. Az ellenzék képes volt Orbán Viktor washingtoni hivatalos látogatását, a találkozót Donald Trumppal is külpolitikánk csődjének láttatni, ami persze az ő virtuális valóságukban nyilván eget verő kudarc.

Mint ahogy biztosan félreértés vagy fondorlatos manipuláció állhat a háttérben, esetleg meghekkeltük a voksolást, különben hogy az ördögbe’ nyerhette meg Budapest a European Best Destinations internetes szavazását mint a legkedveltebb kontinentális turisztikai úti cél?!

Fura lehet itt a levegő a Kárpát-medencében, sajátos fénytörés téveszti meg a szemeket. Vagy lehet, hogy mi látunk rosszul, nekünk káprázik a szemünk, akik sikerként éljük meg a megannyi világ- és Európa-bajnokság honi rendezését?

Csak nem az egyszeri férjnek volt igaza, aki az őt egy pucér nővel a hitvesi ágyban in flagranti találó feleségét ekként nyugtatgatta: „Drágám, te inkább a szemednek hiszel, és nem nekem?!”

 

(Ch. Gáll András, magyarnemzet.hu)

Borítófotó: Reviczky Zsolt