in ,

Pozsonyi Ádám is elküldte melegebb éghajlatra Tordai Bencét

A libsik voltaképp gyerekek

Pedellust a parlamentbe, azaz kifelé a T. Házból Tordai Bencével!

 

Mert csak a gyermekek hihetnek abban, hogy majd egykor örök béke lesz a Földön, valamint vége lesz a történelemnek – mint ahogy az óriáscsecsemő Fukuyama publikálta a kis dolgozatában még pár évtizede, aminek olvastán Bismarck, Napóleon, Sir Francis Drake és Csák Máté egymás hátát verdesve versenyt röhögött a túlvilágon. Csak a gyermekek hihetnek abban, hogy a fajok, generációk, nemek, politikai és gazdasági érdekcsoportok közti versengés egyszer majd megszűnik, s boldog mosollyal nyugtázzák, ha a Delfin könyvek végén Winnetou és Sánta Bölény elszívja a kalumetet, s nem értik, hogy kint, a létező valóságban, a felnőttek világában ez másképpen van. S mivel akaratosak – minden kisgyermek akaratos, „De anyu, én most akarok fagyizni!” –, nem törődnek bele abba, hogy a világ másként működik, és ideológiákkal akarják gyermeki utópiájuk felé erőszakolni a valóság menetét.

 

Winnetou és Sánta Bölény békepipája ifjúsági regényekbe illő álom, ahogy ifjúsági regénybe illő álom a libsik összes ideája, elve, hite, vallása. Mert a politikai korrektség egy vallás, aminek tagadása után egy lázadóra eretneknek kijáró üldöztetés vár, és amit – mint valami durcás kisgyerek, aki szerzett valahonnan egy géppisztolyt – rákényszerítenek a felnőttek világára.

Érzik, hogy gyerekek, érzik, hogy nincs mögöttük tudás, teljesítmény, nem áll mögöttük a valóságos lét támogatása, de a megszerzett géppisztollyal ők ezeket makacsul ráerőltetik a világra. Ennek a makacs erőlködésnek legkirívóbb példája a kvóták rendszere. Amikor látunk egy természetes elrendeződést, és ha az ideológiánk nem illeszkedik a valósághoz – valóság az, ami önmagától, erőszakos beavatkozás nélkül létrejön, ahogy a tömegvonzás törvénye szerint is a tárgy lefelé hull, s csak beavatkozás, emberi kéz hatására emelkedik felfelé –, akkor mesterségesen próbáljuk gyermeki álmainkhoz igazítani a létezést.

Ki adta ezeknek a kezébe a fegyvert? Hogyan engedhettük meg, hogy az élet örök folyamatait nem értő, illetve azokkal szembemenő kamaszok diktáljanak, álljanak a pulpitusnál, s a felnőttek – egyre fogyatkozó – világa rettegve üljön a padsorokban, vagy térdeljen a sarokban gyűlöletbeszéd (normalitás érzékelés) vétségét elkövetve.

CÖF, CÖF, CÖF, CÖF…

Ezt közölte a Tisztelt Házzal Tordai Bence – közismert honi hőbörgő kamasz – a napokban. Ezúttal a civil szervezetek működéséről szóló törvény módosításának vitájában kért szót, hogy aztán mindössze ennyit mekegjen a történelembe:

CÖF, CÖF, CÖF, CÖF…

(Még pár percig cöfözött a kis szerencsétlen, de kinek van kedve ennyi betűt egymás után idepötyögni?)

Igaz, a magyar törvényhozás látott már ennél durvábbat is. 1904-ben az ellenzék ripityára törte az elnöki emelvényt. 1912-ben – amikor a hadsereg reformja volt a tét – egy bizonyos Kovács Gyula nevezetű baloldali képviselő pisztolyt rántott, s rálőtt az épp szónokló Tisza Istvánra. Pontosan négy lövést adott le, majd maga felé fordította a fegyver csövét. (Az öt lövésből egyik sem sikerült, mindketten túlélték.)

De ezek mindegyike felnőtt emberek játéka volt, nem pedig nagyra nőtt óvodásoké. Felnőtt emberek játéka volt, akik felnőtt módon vállalták is a következményeket.

Tordai vajon vállalja?

CÖF, CÖF, CÖF, CÖF… – mondja ez a kisgyerek.

CÖF, CÖF, CÖF, CÖF…

S azt hiszi, ez teljesítmény. Holott nem több, mint amikor Gézuka felelés közben a táblánál szellent.

Ki kell zavarni az ilyet a felnőttek világából, ki a játszótérre!

Kéne ilyen esetre egy parlamenti pedellus, vagy egy napközis tanár, aki komótosan odaballagna, lekenne egy pofont, s fülénél fogva kivezetné a hülyegyereket a homokozóba, adna neki egy lapátot, majd magára hagyná.

Ott mondogathatná két kupac ellapátolása közben, hogy egyenlőség, gender, feminizmus, tolerancia, nemzetköziség, gyűlöletbeszéd, nyílt társadalom, világbéke, Európai Ügyészség, meg esetleg azt, hogy CÖF, CÖF, CÖF, CÖF…

De lehetőleg halkan, mert a bácsik bent dolgoznak!

 

(Pozsonyi Ádám, 888.hu)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Íme az ellenzék főkreténje: Tordai Bence – A mindenszo.hu kitüntette Tordai Bencét!

 

Agyhalál – Tordai Bence alól kicsúszott a talaj: „Cöf, Cöf, Cöf, Cöf, Cöf, Cöf, Cöf, Cöf, Cöf…” (videó)

 

Tordai Bence Párbeszédes képviselő rajongói a Youtube-on listázzák és fenyegetik a jobboldaliakat

 

Boros Bánk Levente: Tordai Bence egy primitív kis k*csög (videó)

 

 

TGM keményen helyretette Tordai Bencét, meg a stílusát is

 

 

Bayer Zsolt ótvaros kis pávián pöcsnek szólította Tordai Bencét (videó) – Amúgy nagyon helyesen

 

Pilhál György beolvasott a bunkó Tordai Bencének – Úgynevezett politikus

 

 

 

Hivatalos: a magyarok nagy többsége ellenzi az államilag finanszírozott genderképzést

Hoppá! – A migránskaraván tagjai bevallották, hogy nem menekültek, csak munkakeresők