in ,

Pilhál György beolvasott a bunkó Tordai Bencének – Úgynevezett politikus

A jelentéktelen pártoknak harsány képviselőkre van szükségük…

ÚGYNEVEZETT POLITIKUS

A jelentéktelen pártoknak harsány képviselőkre van szükségük, hogy észrevegyék őket. A Párbeszéd Magyarországért e célra az ábrándos tekintetű Tordai Bence mutatványost alkalmazza, nem is eredménytelenül.

Tordai szereplése nyomán még a jámbor állampolgár hátán is feláll a szőr, ha látja, hallja vagy újságban olvas róla. Szó se róla, megrázó élmény. A nemrég honatyává lett fiatalember veleszületett tenyérbemászásban szenved. (Az orvostudomány tehetetlen.) Egyetlen vágya, hogy a figyelem középpontjában, kamera és mikrofon közelében legyen.

Tordai munkásságáról az első írásos emlék még 2013-ból való. Egyik magamutogatós rohama során – egy másik bomlott ifjú társaságában – valami zavaros molinót feszített ki a Lánchídra, abban a reményben, hogy ezért elviszik a rendőrök, meghurcolják, ám a felháborodott nép kiszabadítja a Gyorskocsi utcából, s lovak helyett a tömeg húzza majd át hintaját a Hősök terére. Nem pont így történt, a kutya se foglalkozott vele, futni hagyták…

A kudarc nem szegte Bence kedvét. Gondolt egy nagyot, és Orbán Viktor dolgozószobájához lopózva „Putyin-csicska”, „Hazaáruló”, „#stop.orbán” feliratú cédulákat tűzött ki a miniszterelnök ajtajára.

Ápolóit kijátszva a napokban ismét Orbán Viktoron keresett fogást szegény. Parlamenti felszólalásában előbb pártelnök úrnak, majd a levezető elnök figyelmeztetése után „úgynevezett miniszterelnöknek” nevezte a kormányfőt. Tekintetében furcsa fények villództak. A tévé is mutatta, ahogy gagyog, s ragyog…

(Pilhál György, magyaridok.hu)

VÉGRE! – Áder aláírta a Stop Sorost

Bayer Zsolt – Foci mint tükör