in ,

Hivatalos: a magyarok nagy többsége ellenzi az államilag finanszírozott genderképzést

A megkérdezettek 60 százaléka inkább egyetért az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium azon előterjesztésével

A megkérdezettek 60 százaléka inkább egyetért az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium azon előterjesztésével, melynek keretében megszűnik a gender szak állami finanszírozása – derül ki a Századvég Alapítvány által a 888.hu számára készített közvélemény-kutatásból.

 

Ahogyan arról korábban a 888.hu is beszámolt, november 14-én, azaz a mai napon „szolidaritási napot és információs sztrájkot” tartanak az ELTE TáTK-n és a BTK egyes tanszékein, melynek apropója, hogy az állam nem támogatja tovább a társadalmi nemek tanulmánya, vagyis a gender szak indítását a felsőoktatásban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egész szerdán a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenségek társadalmi megjelenési formáiról, valamint az egyetem függetlenségéről lesz szó a tanórákon.

Forrás: Századvég Alapítvány // Grafika: 888.hu

A Századvég Alapítvány ez ügyben elkészített kutatása szerint a magyar választópolgárok túlnyomó része, 64 százaléka eleve nem értett egyet azzal, hogy társadalmi nemek tanulmánya szak indult államilag finanszírozott képzés keretében Magyarországon.

Forrás: Századvég Alapítvány // Grafika: 888.hu

A felmérésből továbbá kiderül az is, hogy az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium gender szakot megakadályozó előterjesztéséről a megkérdezettek döntő többsége – 76 százalékuk – még csak nem is hallott, azaz ennek az áltudománynak az ügye kizárólag a társadalom egy marginális csoportjában keltett visszhangot.

Forrás: Századvég Alapítvány // Grafika: 888.hu

Végezetül az eredményekből az is kiolvasható, hogy a válaszadók szintén nagy többsége – 60 százalékuk – inkább egyetért az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium azon előterjesztésével, melynek keretében megszűnik a gender szak állami finanszírozása. A bizonytalanok e kérdésben 15 százalékot, az inkább egyet nem értők pedig mindössze 25 százalékot tettek ki.

(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Meg kéne lepődni? Soros György rajongója Svédország új miniszterelnök-jelöltje

Pozsonyi Ádám is elküldte melegebb éghajlatra Tordai Bencét