in

Orbán Viktor: “új ciklust fogunk megnyitni, számos változásra kell számítani”

A magyar miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatót

A magyar miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol elmondta, mire kell számítani a következő kormányzati ciklusban.

 

A kormányfő először is elismerte: kemény kampány van mögöttünk, ugyanakkor a részvétel kis híján, vagy talán el is érte a hetven százalékot.

A mi támogatottságunk egyértelmű. Erős felhatalmazást kaptunk – talán az egyik legerősebbet.”

A magyar miniszterelnök leszögezte: a magyar emberek kijelölték az életüket érintő legfontosabb témákat, ezek közül az egyik a bevándorlás, és „csak a magyarok dönthetik el, kikkel élnek együtt.” A másik ilyen téma pedig a szuverenitás. Magyarország kormánya erős tagállamokból álló erős Európát akar, nem pedig „Európai Egyesült Államokat”

A kormányzással kapcsolatban Orbán Viktor megismételte a korábban is megismert álláspontot: nem köt koalíciót a Fidesz. Fontos levonni az elmúlt négy év kormányzati tapasztalatait, és az egyik első következtetés, hogy „politikai értelemben mindenki befejezte a munkáját.”

Új ciklust fogunk megnyitni, számos változásra kell számítani.”

Fotó: MTI Fotóbank

Újságírói kérdésekre válaszolva Orbán Viktor elmondta: a változtatások tekintetében egyelőre nem lehet megmondani, lesznek-e módosítások a Stop Soros törvénycsomagban. A közelgő uniós csúccsal kapcsolatban azt mondta, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke meghívást kapott, a találkozóra pedig nemsokára sor kerül. Hangsúlyozta, hogy külföldi szövetségesei is kitartottak mellette: Manfred Weber, az EPP elnöke és a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki támogatását is élvezte.

Ezért a jövőben Magyarország Bajorország és Lengyelország közti barátság kerül a középpontba.

Végül az újságírói kérdések során érintette a gazdaság témáját is, álláspontja szerint az „államadósság a legnagyobb ellenségünk”, így az ellen kell küzdenie a felálló magyar kormánynak.

A kérdések egy része a választásra vonatkozott. Orbán Viktor elmondta, hogy külföldi szavazatokból még lehetnek mandátumok, ám Budapestről is beszélt, hiszen itt több kerületet nyert meg magának az ellenzék.

Többet kell dolgoznunk Budapesten, hiszen Budapest a mi otthonunk, fővárosunk, és közel áll hozzánk.”

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

UPSZ! – Nem veszi át mandátumát a szocialista Gőgös Zoltán sem

Gyurcsány megköszönheti a határon túliaknak a Fidesz kétharmadát