in ,

Már megint a magyarok! Magyar fejlesztésű találmány segíthet megoldani az orvosok túlterheltségét a koronavírus alatt

Az Entremo okoskarkötője valós időben tudja mérni a páciensek pulzusát, testhőmérsékletét, légzési gyakoriságát és véroxigén-szintjét, és akár már november végére elkészülhet.

Az Entremo áprilisban tűnt fel először egy koronavírussal kapcsolatos megoldásokat kereső magyar fejlesztői versenyen, a Hack the Crisis Hungaryn, ahol Team Discover néven egy olyan 3D-nyomtatással készült szemüveget mutattak be, amely képes érzékelni a viselője vitális jeleit, mint a pulzus vagy a testhőmérséklet.

A találmányban az Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyi részlege (EIT Health) is meglátta a lehetőséget, akik beálltak az ötlet mögé, így a nyolcfős startup megkezdhette a végleges eszköz kifejlesztését. Azóta nevet váltottak és az elképzelés is sokat finomodott, hiszen szemüveg helyett már egy praktikusabb csuklópántban gondolkodnak, aminek a prototípusa a tervek szerint már november végére elkészülhet.

Az Entremo által kifejlesztett eszköz nagyjából olyan, mint egy fitneszkarkötő, ám a megtett kilométerek vagy az alvásciklusunk helyett csupa olyan dolgot mér, ami az egészségünk szempontjából fontos, így a pulzus és a testhőmérséklet mellett a légzési frekvencia és az oxigénszaturáció mérésére is alkalmas. „A légzési frekvencia azt mutatja meg, hogy egy ember átlagosan hány lélegzetvételt tesz meg egy perc alatt” – mondta el kérdésünkre Szabó Juci, az Entremo marketingese. „Sportolásnál gyakran kapkodunk a levegő után, ilyenkor megemelkedik a légzési frekvenciánk. Tüdőbetegségek és a covid vírus esetén is jellemző, hogy amennyiben nem tökéletes a légzésünk, a szervezetünk szaporábban kezd el levegőt venni. Az oxigénszaturáció pedig a vér oxigén telítettségét állapítja meg, ebből szintén következtetni lehet a tüdőnk oxigénfelvevő képességére és általános állapotára. Amennyiben a tüdőnk hatásfoka romlik, az oxigénfelvételi képessége csökken, így az ember oxigén szaturációja is csökkenni kezd”.

 

 

A karkötő ezeket az értékeket két szenzor segítségével, egy hőmérőszenzorral valamint egy pulzoximéterrel állapítja meg, majd az adatokat vezeték nélkül továbbítja az Entremo által kifejlesztett felhő alapú szoftvernek. Ez lehetővé teszi, hogy az egészségügyi dolgozók vagy gondozók folyamatosan és valós időben kapjanak információkat a páciensek állapotáról anélkül, hogy ki kéne tenniük magukat a fertőzésveszélynek. Az eszköz az életjelekben bekövetkezett változások esetén automatikus jelzést küld a személyzet számára, akik így azonnal tudnak reagálni.

Az Entremo jelenleg négy partnerrel dolgozik együtt, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, az ELTE-Softtal, a Mohanettel, a német Intland Software-rel valamint a holland InniTractorral, emellett az eszköz kifejlesztését tanácsadóként segíti Dr. Bábel Tamás is, aki korábban az UNICEF magyarországi igazgatója volt. A terveik szerint már november végére elkészülhet a karkötő prototípusa, így az eszköz már idén megjelenhet a kórházak betegellátási osztályain valamint az idősotthonokban, az általuk és a befektetők által felajánlott prototípusoknak köszönhetően. Ez nagy segítség lehet az orvosoknak, hiszen – ahogy ők fogalmaznak – „ezeknek az értékeknek a folyamatos és valós időben történő monitorozása jelenleg megoldhatatlan a kapacitáshiány valamint az elavult kórházi infrastruktúra miatt”. Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Magyarországon a kórházak egy része már szeptemberben elérte a kapacitása felső határát, a fertőzöttek száma pedig napról-napra több ezerrel emelkedik. A Worldometer statisztikái szerint Magyarországon eddig csaknem 132 ezer ember kapta el a koronavírust, ezek közül eddig nagyjából harmincezren gyógyultak meg.

 

Az engedélyezéssel kapcsolatban az Entremo képviselője elmondta, hogy egyelőre a követelmények és kockázatok felmérését kezdték el, amihez az Intland Retina minőségkezelő programot használják. Ezzel teljesen nyomon követhetők és dokumentálhatók a fejlesztés egyes fázisai, így a későbbiekben az OGYÉI-vel is tudják engedélyeztetni a készüléket.

 

(raketa.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Már az agrárminiszter is ki van akadva a főpolgármesterre! Agrárminiszter: Karácsony Gergely ne terjesszen álhíreket a budapesti nagybani piacról!

Hogy világos legyen mindenkinek: Trump: 232, Biden: 227. Ez a jelenlegi állás