in , , ,

HOPPÁ! – Soros elismerte a Financial Times-nak: Beleavatkozik a nemzetállamok belpolitikájába

Soros György nem hagyja annyiban – derül ki a Financial Times-nak az üzletemberrel foglalkozó cikkéből

Külföldi sajtó: Soros György visszavág

 

Soros György nem hagyja annyiban – derül ki a Financial Times-nak az üzletemberrel foglalkozó cikkéből, amelyben maga a spekuláns is megszólal. Soros állítja, az őt ért támadások mögött valójában Vlagyimir Putyin áll. A cikk szerint ugyanakkor az üzletember visszavágásra készül, ezért is szánta vagyona jelentős részét az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványok működtetésére. Soros ráadásul még legalább öt évig nem tervezi visszavonulását.

Terjedelmes cikkben foglalkozik a Soros György ellen intézett támadásokkal a Financial Times – írja a HVG.hu. Mint a portál kifejti, a cikkben megszólal maga Soros György is, aki állítja, a világ vezető ideológiája a nacionalizmus, miközben az Európai Unió hanyatlik. Soros úgy látja, az ellene irányuló támadások forrása Vlagyimir Putyin, aki nem kedveli őt, mivel korábban Mihail Szaakasvili hatalomra jutását próbálta segíteni.

A Financial Times cikkében Anne Applebaum publicista magyarázza meg az Orbán-kormány Soros-ellenességét, amely szerinte valójában a burkolt EU-, vagy Amerika-ellenesség kifejezése. Applebaum szerint Orbán Viktor és a hozzá hasonló vezetők Sorosban találták meg a bűnbakot, „aki azokat a nyugati értékeket képviseli, amelyeket nem kedvelnek”. A publicista természetesen kijátssza az antiszemita kártyát is a magyar kormány Soros-ellenességével összefüggésben.

A cikk arról is beszámol, hogy Soros visszavág az őt ért támadások miatt, ezért sem fagyasztotta be korábbi terveivel szemben a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatását, sőt vagyonának mintegy kétharmadát, 18 milliárd dollárt ajánlott fel az ernyőszervezet további működésére. A szervezet élére ráadásul azt a Patrick Gaspardot nevezték ki, aki korábban Barack Obama volt amerikai elnök politikai tanácsadója volt. Mint Soros György is elmondja, legalább öt évig készül az általa vezetett alap élén maradni.

Forrás: Financial Times/HVG.hu; fotó: MTI
(pestisracok.hu)

HOPPÁ! – Soros kormánybuktató szerepét vizsgálják Amerikában

KÉSZ, VÉGE? – Lassan se szavazójuk, se tagságuk: Tagok nélkül marad lassan a „néppártosodó” Jobbik