in

Hihetetlen! Tízévesen világbajnok az erdélyi fiú

A KARIKÁS OSTOR UGYANOLYAN FONTOS, MINT A FEKVŐTÁMASZ ÉS A FEJKÖRZÉS

Móréh Tamás ugyan még nincs tizenegy éves, de sorra halmozza a sikereket – olvasható a Hungary First honlapján. A pár éve íjászkodó kisfiú már több mint húsz érmet szerzett, tavaly áprilisban pedig világbajnoki címet is ünnepelhetett.

A Marosszéki Íjászegyesületet 2009-ben alapította egy baráti társaság, amely több mint egy sportkör. Az íjászok honlapján megtalálható célok között olvasható többek között az ősi magyar hagyományok megőrzése, a magyarság és Erdély képviselete külföldi versenyeken, kapcsolattartás anyaországi íjászszervezetekkel, és talán a legfontosabb: a magyar tartás, büszkeség, erkölcs és összefogás helyreállítása és növelése.

Ennek az egyesületnek tagja az Erdélyben élő Móréh Tamás, aki az íjászkodás mellett sok más sportban is jeleskedik: úszik és tornázik is, valamint karatéban is kipróbálta már magát. A legkiválóbb eredményeit azonban az íjászkodás területén érte el a fiatal sportember: több mint hússzor állhatott dobogóra, tavaly áprilisban pedig világbajnoki címet is ünnepelhetett a Brassó megyében megrendezett teremíjászat-versenyen. Tamás több romániai ellenfele mellett svájci, valamint észt sportolókat is maga mögé utasított a kitartó munkának és az intenzív edzéseknek köszönhetően.

A versenyre való felkészülés nem egyszerű feladat, hiszen több elemből áll: a bemelegítés magába foglalja a nyakkörzést, a karok emelgetését, valamint a fekvőtámaszt is. Ezenkívül van még egy különleges módszer, amivel az ifjú bajnok felkészül az edzésekre: az ostorcsapkodás. Tamás a karikás ostort megforgatja a feje felett, s csapkod is vele párat. A hagyományőrzés mellett gyakorlati funkciója is van – az ostorhasználat megedzi a karokat.

A megfelelő bemelegítés után a test külső felkészítése következik. Tamás alkarvédőt vesz fel, húzókesztyűt a jobb kezére, valamint a tegez és a tarsoly is elmaradhatatlan kelléke az ifjú íjásznak.

Összesen négy íja van, ezek közül kettő hagyományos, egyet pedig Kisjenőn kapott egy verseny után, amelyet megnyert. De a négy közül a kedvence az ablakos vadász-reflex íj. Az ablakos íj egy olyan speciális eszköz, ahol a nyílvessző nem kézfejen szalad ki, hanem egy kisebb ablakon.

Móréh Tamás néhány év alatt már több mint húsz érmet szerzett

Móréh Tamás néhány év alatt már több mint húsz érmet szerzett
Fotós: Boda L. Gergely/Liget.ro

A fiú kedvenc nyílvesszői karbonból készültek, elmondása szerint azért, mert könnyebbek és egységesebbek. A favesszőket be kell lőni, hogy hajlékonyak legyenek. Hozzátette: nem csak a vessző anyaga számít, a hegy mérete és a toll is fontos.

A sportiskolába járó, most ötödikes Tamást valószínűleg az édesapja fertőzte meg az íjászkodással. Erről Móréh Zoltán bővebben is mesélt:
– Az én gyerekkori álmom volt, hogy íjászkodjak, s megfertőztem a családot. Házi készítésű íjjal kezdtünk, az elsőt egy sílécből készítettük. Amikor láttam, hogy kezd jobban menni, akkor kezdtünk befektetni a felszerelésbe, majd kezdtünk versenyekre járni – mondta a korai évekről a büszke apa, aki szintén szokott versenyezni.

Míg az édesapa a felnőttek között képviseli az egyesületet, addig fia a tizenhárom éven aluliak kategóriájában ragad íjat.

Az edzéseket nyáron a festői szépségű kishegyszőlői tetőn tartják, míg rossz idő esetén egy kövesdombi tornateremben gyakorolnak.

Édesapja után maga az ifjú erdélyi fiú vette át a szót, aki elmondta, mit is szeret annyira ebben a sportban.

– Nagyon szeretek célozni, s fegyverekkel lőni. Eddig ez a kedvenc sportom a torna után – mondta. Hozzátette, hogy azt szereti, ha sokan vannak egy versenyen, és erős ellenfelek ellen lőhet.

Tamás beszélt a példaképeiről is. Kassai Lajos lovas íjász mellett Mónus Józsefet tiszteli nagyon. Utóbbi már aláírta húzókesztyűjét, viszont Kassai szignójára még vadászik a fia­tal világbajnok.

 (forrás: Kiss Adorján, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Imádják a Fidesz legújabb sorosozó kampányvideóját a Facebookozók

12 pontban rúgjuk szét az ENSZ hátsóját