in , ,

Gyurcsányné egy hazug perszóna

Nem kicsit

Dobrev Klára csúsztat a határvédelmi költségekről

Súlyos pontatlanságokat és légből kapott információkat tartalmaz Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjének Facebook-bejegyzése a határvédelem kapcsán.

„Állítólag 270 milliárd forintba került a határkerítés, a Fidesz pedig azt szeretné, ha ezt az EU fizetné ki. Azért írom, hogy állítólag 270 milliárd, mert ez nagyjából azt jelenti, hogy méterenként másfél millió forintot költöttek egy drótkerítésre… A Gyurcsány-kormány nagyjából ilyen áron épített autópályát” ­– olvasható a bejegyzésben.

Hozzátette: a Fidesz továbbra is kuncsoroghat brüsszeli pénzért a határvédelemre hivatkozva, de egyetlen eurót sem fognak kapni erre az átverésre.
Egyelőre rejtély, hogy Dobrev Klára honnan vette a 270 milliárd forintot. Mindenesetre Magyar György ügyvéd blogján található egy 2017-es blogbejegyzés, amelyben többször is megjelenik ez a szám mint a határvédelem költsége. 2019-re az összeg ennél is nagyobb lett, több mint ötszázmilliárd forint négy év alatt. Dobrev Klára állításával szemben azonban ezt a pénzt nemcsak a határzár felhúzására használták fel.

A határvédelem költségei többek között tartalmazzák a kerítés felállítására szánt területek kisajátításának költségeit; a gyorstelepítésű drótakadály kiépítését; a végleges kerítés megépítését, manőverúttal; az elektronikus figyelőrendszer kiépítését, amelyhez értelemszerűen diszpécser- és kezelőközpontok tartoznak; a honvédelem által használt határvédelmi bázisok kiépítését; az elmúlt években a határon szolgálatot teljesítő nagyjából húszezer katona odavezénylését, ellátását; a határvadász egységek verbuválását, ellátását; a vízi, légi, szárazföldi járművek odaszállítását, amortizációját, üzemanyagköltségeit.

(Bácska Balázs, magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Bréking! A királynő felfüggesztette a brit parlamentet!

Hoppá! Lázadás van! A hatvani MSZP is bedobta a törülközőt!