in , , ,

Gajdics Ottó – A legalja

Gajdics Ottó vezércikke a Magyar Időkben

Szánalmas. Ez a szó jutott elsőként eszembe, amikor elolvastam az Euró­pai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) történtekről szóló tudósításokat. De nem azért, mert Niedermüller Péter DK-s képviselő is ezt a kifejezést használta a magyar kormányra utalva.

A globalista posztkommunistáktól megszoktam már, hogy mindig azzal vádaskodnak, ami épp rájuk a legjellemzőbb. Tehát a gyurcsányista pártkatona megnyilvánulásával szöges ellentétben állítom, hogy az volt szánalmas, ahogyan ő és ellenzéki társai az úgynevezett európai alapértékekre és a jogállamiságra hivatkozva ismételten nemzetközi plénum elé vitték belpolitikai kínlódásuk minden szennyét. Mondjuk az uniós szervezetek megbecsülését sem növeli, hogy helyet adtak ennek az óvodás színvonalú mocskolódásnak. Nem először és nyilvánvalóan nem is utoljára.

Ennek ellenére arra biztatnám mindazokat, akik az illegális bevándorlásról az unió és Magyarország között dúló súlyos vitában a nem­zeti elkötelezettségű kormány álláspontját támogatják, hogy ne hagyjuk szembefordítani magunkat Európával.

Ne üljünk föl a sorosista propagandának, ne engedjünk az alattomos nyomásnak, amellyel szolgalelkű tartománnyá akarják változtatni hazánkat, vagy ha ez nem megy, akkor páriaként ki akarnak taszítani bennünket Európából. Lássunk világosan: utóbbi egyetlen tagállamnak sem érdeke.

Ezért Soros janicsárjainak ez irányú fenyegetőzése sunyi leplezése csupán annak a galád szándéknak, amellyel be kívánnak avatkozni a magyar belpolitikába, hogy közelebb kerülhessenek végső céljukhoz, Orbán Viktor megbuktatásához. Mert ez a célja mindazoknak, akik úgy érzik, a kevert népességű, úgynevezett nyitott társadalmon alapuló, nemzeti identitásait vesztett Európai Egyesült Államok hagymázas álmát leginkább a magyar kormányfő akadályozza a megvalósulásban.

Jó, ha számolnak azonban a Soros-terv végrehajtói azzal, hogy az erős nemzetállamok unióját Magyarországon milliók támogatják, míg az újglobalista birodalmi törekvéseket Európa egészéhez hasonlóan alig tíz százalék tekinti sajátjának.

Az agresszív kormányellenes kisebbség próbálja ugyan jogi köntösbe csomagolni sikertelenségéből fakadó dühét, ám folyamatosan kilóg a politikai lóláb. Tragédia, hogy ennek a színjátéknak teret enged az EP jogról és igazságról elnevezett bizottsága, de partner benne az Európai Bizottság is. Egy időben a LIBE ülésével három ügyben is bíróság elé citálták hazánkat. Pedig alapvető érték lenne az is, hogy a politikai vitákat politikai színtéren vívják a felek, és vegye tudomásul mindenki, hogy egyik álláspont sem magasabb rendű.

Ordenáré hazugság, antidemokratikus kirekesztés például azt állítani, hogy nem európai az, aki nem akar migránsokat befogadni. Mit képzel magáról, aki ilyet állít? De senkinek nem kell szégyenkeznie amiatt sem, hogy a fékeknél meg az ellensúlyoknál fontosabb számára a haza, a nemzet, az anyanyelv.

A kereszténység, a görög-római hagyományokon alapuló kultúra védelme legalább annyira európai, mint a szabadságjogok korlátlan kiterjesztéséről folyó, sokszor idiotizmusba hajló vita. Vagy semmivel nem alávalóbb azt szorgalmazni, hogy ne a bajt telepítsük ide, hanem a segítséget vigyük oda, ahol a probléma keletkezett, mint szolidaritásnak hazudni a demográfiai és munkaerőgondok bevándoroltatással történő megoldását.

Az MSZP-s Ujhelyi István helyett pedig, aki abbéli véleményét, hogy a kormány bűnei miatt megint Magyarország került a szégyenpadra, még hazugságoktól hemzsegő röplapokon is terjesztette a bizottságban, én kérek elnézést. Ilyet más ország képviselői nem tennének. Úgy tűnik, nekünk a feljelentőkből is a legalja jutott.

(Gajdics Ottó, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Soros-csicskák betámadták Magyarországot Brüsszelben – Szijjártó helyt állt – ÖSSZEFOGLALÓ

Havas Henrik felszállt arra a bizonyos rollerre – Rendkívüli testületi ülést tartanak Havas Henrik miatt Kisorosziban