Alaptörvény-ellenes hálózatok

 

Magyarországon az alaptörvény után a Btk. a legfontosabb jogszabálygyűjtemény, amelyben benne áll, hogyha magyar állampolgár itthon vagy külföldön követ el törvénytelen cselekményt, lop, csal, rabol vagy esetleg gyilkosságot követ el, a törvény által üldözendő.

 

Nincs kivétel, felmentés, sem erkölcsi, sem ideológiai okokra hivatkozással. Ugyanakkor van egy intézmény, amely minden ország struktúrájában jelen van, a titkosszolgálat, amelyet törvény hatalmaz fel arra, hogy operatív érdekből – értsd: az ország biztonsága okán – lopjon, csaljon, ha kell, kiiktasson nem kívánt elemeket. Persze nem lehet öncélú a cselekmény, nem képviselhet kisebbségi érdeket.

Ugyanakkor fel kell lépnie, sőt meg kell akadályoznia, hogy politikai célokért bárki operatív módszerrel próbáljon előnyhöz jutni egy kisebbség – gazdasági erőtér, ideológiai közösség vagy más szerveződés – érdekében. Aki az ország védelmi képességét saját cselekedetével vagy közvetett módon sérti, az hazaáruló, még akkor is, ha ez a cselekedete nem idegen hatalom, hanem „csak” politikai vagy gazdasági érdekcsoport előnyszerzésére irányul.

A törvények betartásával garantált biztonság alapja a rend, a látható folyamatok és azok kezelhetősége. Az operatív módszerek viszont láthatatlanok, ebből fakadóan ellenőrizhetetlenek, amelyek használata aláássa a demokráciát.

A rendvédelem mindeközben kétféle struktúrában biztosítja az alkotmányos rendet. Megelőz: ez a titkosszolgálat. Megakadályozza, hogy egy bűncselekmény – ez esetben az ország biztonságának megsértése – megtörténjen. Kinyomoz: rendőrségi feladat, amikor a törvénytelenség bekövetkezik, begyűjti a bizonyítékokat, és rámutat az elkövetőre.

Nem ismert az a fogalom, hogy valaki jóhiszemű hazaáruló. Ez még akkor is így van, ha egyeseket fedés formájában vettek rá arra, hogy saját hazájuk érdekei ellen dolgozzanak. Magyarország kényes biztonsági kitettségben él, tulajdonképpen a rendszerváltás óta.

Ma már bizonyított, hogy vannak olyan tőkés csoportok, amelyek külső politikai erőterekkel közösen meg akarják kaparintani Magyarországot.
Felbukkanásuk különböző formát ölt, hisz szakmai zsargonnal élve a befolyásolási akciók módszertana széles skálán mozog. A nyílt támadástól a nagyon is fedett műveletekig tart. Eszközeit tekintve pedig a médiafelületek éppúgy szerepelnek benne, mint a nemes célokat hordozó civil szerveződések, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k).

Mit használnak ki és hogyan tüntetik el a másodszándékukat a jóhiszemű polgárok elől? A demokrácia adottságait, amelynek lényege a rend, a törvények betartása, álcának használva érik el, hogy teljes káosz alakuljon ki a társadalomban. Olyan helyzetre törekszenek, amikor az emberek képtelenek lesznek szétválasztani egyesek rövid távú céljait az ország stratégiai érdekeitől.

A módszer láthatóan a titkosszolgálatok megoldásait követi. Első lépésben informálódik a tényleges helyzetről. A begyűjtött információk alapján lehet majd felépíteni a támadó stratégiát a cél érdekében. A legjobb információs pozíció a saját média kiépítése, hisz így teljesen legális bázisról tudnak adatokat gyűjteni, „beszervezve” forrásokat a legkülönbözőbb pozíciót betöltők közül. Mert az információt adó úgy gondolja, hogy a médiá­nak nyilatkozik, és miért is feltételezné, hogy bizonyos mondatai másodfelhasználókhoz kerülnek.

Ráadásul az újságíró nem köteles kiadni a forrását, ha bárki érdeklődne az érzékeny információ eredetéről.

A következő lépésben kell egy hivatalos kapcsolati rendszer, általában a politikai és gazdasági szereplők irányában, amelyet diplomáciai fedéssel invitálnak a Budapestre akkreditált követségek munkatársai ebédelni, vacsorázni vagy rendezvényekre.

A cél az elsődlegesen szerzett újságírói információk pontosítása, mélységének és hitelességének az ellenőrzése. Majd következik a lényeg: a támadás, az érdekérvényesítés, azaz a cél elérése. Az információk segítségével kidolgozzák a befolyásolási műveletet, például egy nemkívánatos kormány leváltása békésen egy parlamenti választás keretei között.

Vagy presszióval, bizonyos információk kiszivárogtatása okán, amely erkölcsileg járatja le az adott politikust. Ha másként nem megy, konfliktus gerjesztésével, erőszakos atrocitások formájában realizálják céljaikat. Fontos észben tartani, hogy mindegyik felsorolt módszer egyszerre van jelen, és a pillanatnyi élethelyzet dönti el, hogy melyikre teszik a hangsúlyt.

A kormányváltást erőltető külső erők természetszerűleg az ellenzéki pártokat támogatják, nyilvánvalóan elvárva, hogy ha győznek, számukra kedvező politikai és gazdasági feltételeket biztosítsanak. Ezért harcba küldik az általuk támogatott médiát és az NGO-kat. A „katona” nem mérlegel, még akkor sem, ha jó szándék vezette egy civil szerveződésbe, és mint aktivista, a fedő célt tartja és tartotta fontosnak. Vagy úgy érezte, mint újságíró, hogy a szakmáját gyakorolja a „köz” érdekében.

Természetesen nem csak megtévesztett civil aktivisták vagy szakmájukat gyakorolni kívánó újságírók alkotják a támadóerőt. Vannak beavatott, kiképzett képviselőik, akiknek legfontosabb dolguk a védelem biztosítása. A szolgálatoknál alapvető szabály, hogy nincs támadás addig, amíg a visszavonulás nem biztosított.

Vagyis a visszavonulás megszervezésével kezdődik az operatív akció. A támadás kidolgozása csak akkor kezdődhet, ha már garantálható annak biztonsága. Az NGO-k alkotta struktúrákban a védelmet a kapcsolati háló jelenti. Egyrészt minél több embert sikerül bevonni, annál nagyobb a társadalmi védettség.

Másrészt fizetett jogászok, politológusok és persze a sajtó egyes képviselői garantálják, hogy mindig legyen magyarázat a lépéseikre. A törvényi kiskapukat és a közvélemény erejét használják az egyébként illegális cselekmények védelmére. Finanszírozzák egyfelől a struktúrájuk működését, másrészt a választók meg­győzését az immáron a vidéki városokba is kitelepülő csápjaikon keresztül.

Joga van bárkinek politikai szimpátia alapján támogatni választási pártokat, de senkinek nincs joga törvények fölött létező, alkotmányellenes hálózatot működtetni.

(Földi László, magyaridok.hu)