Támogatás
vasárnap, április 27, 2025
Támogatás
Támogatás

Ellenzéki roncsderbi – Orrtúró Szigetvári élő adásban oltotta szét Karácsony Gergely agyát

0 megjegyzések 12 megtekintés

Ennél szórakoztatóbb már nem is lehetne az ellenzéki roncsderbi

Miközben az MSZP a DK-t kergeti, és a Momentum úgy csinál, mintha párt lenne, addig Karácsony Gergely (Párbeszéd) úgy döntött, szívesen lenne a nagy ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Csakhogy Karácsony pátjának eddigi szövetségese, az Együtt ezt annyira nem vette jó néven.

 

Sőt, Szigetvári Viktor annyira megharagudott a Párbeszéd első emberére, hogy az ATV Start című műsorában péntek reggel azt mondta, hogy

a tegnapi napon lezárult egy történet,[…] nem lesz az Együtt listáján Karácsony.”

Az Együtt nevezetű politikai sercli választmányi elnöke egyúttal jelezte, ezzel fel is bomlott az eddigi, Karácsony Gergely vezette Párbeszéddel megkötött szövetség. Szigetvári szerint ugyanis

a langyosokat kiköpi a Jóisten.”

Hozzáette, az Együtt nemsokára új miniszterelnök-jelöltet fog majd megnevezni.

Nagyon úgy tűnik, a demokratikus ellenzéki oldalon egyedül az MSZP és Karácsony Gergely gondolkodik már csak a teljes összefogáson (közös lista, közös jelöltek és közös miniszterelnök-jelölt), ugyanis a sajtóértesülések szerint Gyurcsányék már a jövő héten dönteni fognak külön listájuk sorrendjéről, míg az LMP és a Momentum már rég megnevezte a 106 egyéni jelöltjét.

(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.