in ,

Fircz Tamás elemzése – Gyökeres fordulat Csehországban

Vigyázó szemünket immár magunkra, Közép- és Kelet-Európára kell vetni

Az osztrák választásokkal foglalkozó legutóbbi cikkemet azzal fejeztem be, hogy a globalizmus és a nemzeti szuverenitás küzdelme folytatódik, ezúttal éppen Csehországban.

Ez így is történt: a cseh választásokat az Andrej Babis dúsgazdag üzletember által alapított és vezetett, bevándorlásellenes ANO (magyarul: igen, de a rövidítés jelentése: Elégedetlen Polgárok Akciója) nyerte meg, méghozzá az újkori cseh demokráciában soha nem látott arányban, 29,64 százalékkal. Nem kevésbé lényeges, hogy a negyedik helyet pedig az a japán–cseh származású Tomio Okamura nevű üzletember által vezetett Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) nevű párt szerezte meg 10,64 százalékkal, amelynek legfőbb, szinte kizárólagos jellemzője a radikális migrációellenesség.

Ezzel szemben meglepően nagy arányú vereséget szenvedtek a kormányt eddig vezető s Bohuslav Sobotka személyében a kormányfőt adó szociáldemokraták (7,27 százalék), akik a bevándorlás kérdésében az ANO-hoz képest sokkal óvatosabb, visszafogottabb állásponton voltak, ami időnként a visegrádi négyeken belül is megmutatkozott. Hasonlóan gyengén szerepeltek az eddig a kormánykoalícióban részt vevő, szintén mérsékeltebb hangvételű kereszténydemokraták is (5,8 százalék).

A cseh polgárok döntésében is megmutatkozik az, ami az osztrák választások egyik nagy tanulsága: bár a cseh gazdaság közép-európai viszonylatban az egyik legsikeresebb, mégis az emberek nagy részének meghatározó kérdés az, hogy kultúrájukat, szokásaikat, életfeltételeiket megőrizhessék a továbbiakban is, ezért azokra a pártokra adták a voksuk többségét, amelyek hangot adtak ebbéli aggályaiknak, félelmeiknek és kívánalmaiknak. Az ANO közel harmincszázalékos eredménye ráadásul cseh viszonylatban csúcsnak számít, ekkora fölénnyel még egyetlenegy párt sem nyerte meg a parlamenti választásokat az elmúlt 24 évben.

Mindez azért is különösen meglepő, mert Csehország valójában alig érintett a bevándorlás kérdésében. Hogyan lehet mégis, hogy egy ilyen, szerencsésen kívül maradt országban ekkora jelentőségre tett szert ez a téma, sőt döntő mértékben meghatározta a választások kimenetelét? Az ok semmi másban nem keresendő, mint abban, hogy a cseh állampolgárok sem pusztán egyéni egzisztenciális helyzetük alapján mérlegelnek és választanak, hanem számításba veszik közvetlen és tágabb környezetük – lakóhelyük, hazájuk – sorsának alakulását is, hiszen ott kívánnak jól és komfortosan élni.

Ragaszkodnak megszokott életvitelükhöz, kultúrájukhoz, közösségeikhez, s érzékenyen reagálnak arra, ha valami – itt és most a migránsáradat és az iszlamizáció – veszélyezteti azt. Ne feledjük: Németországban és Ausztriában magas életszínvonalon élnek az emberek, s mégis, félig már elfordultak a Willkommenskultur anyjától, Angela Merkeltől, és a migránsellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot bejuttatták a parlamentbe. Míg Ausztriában teljes fordulatot hajtottak végre azzal, hogy a politikailag korrekt beszéddel szakító, az Osztrák Néppártot alapjaiban megújítani akaró Sebastian Kurz mellé tették le voksaikat.

Természetesen a fősodratú baloldali és balliberális politikusok és médiumok azzal magyarázzák a választók bevándorlásellenes hangulatát és voksait, hogy jelen vannak és megjelentek olyan populista, rasszista és szélsőjobboldali pártok és politikusok, amelyek és akik az embereket a migránsok ellen uszítják, félelmet és idegenellenes indulatokat, gyűlöletet keltenek, s ez látszik meg a választási eredményeken. A legfőbb céltábla ilyenkor éppen az Orbán-kormány, amelyik nem átall népszavazást tartani, írásban megkérdezni az embereket, illetve Soros György migránspolitikájával szemben fellépni annak érdekében, hogy a bevándorlás ellen hangolja a választókat.

Vagyis a balliberális körök állítása az, hogy ha nem lennének jelen egyes országokban olyan „populista”, „rasszista” s persze autokrata kormányok és pártok, amelyek migráció- és iszlamizációellenesek, akkor a békés állampolgárok szeretettel és örömmel fogadnák az Afrikából, Ázsiából, a Közel-Keletről jötteket. Nos, ennek a tézisnek a fekete-fehér cáfolatát nyújtja az a napjainkban nyilvánosságra került közvélemény-kutatás, amelyet a Vasárnapi Hírek megrendelésére a kormányhoz semmiképpen sem közel álló Publicus Intézet végzett el.

Eredményeik szerint Magyarországon a megkérdezett emberek 76 százaléka szerint fontos probléma az ország számára a menekültkérdés. Ha azonban most azt gondolnák a baloldaliak és liberálisok, hogy ez az összesített adat bizonyára a Fidesz–KDNP-vel szimpatizálók
miatt jött össze, akkor ki kell ábrándítanom őket, ugyanis a jobbikos szavazók 81 százaléka, illetve a bizonytalanok 75 százaléka is ezen a véleményen van.

De ha ez nem lenne elég: a szocialistákkal szimpatizálók többsége, 51 százaléka is hasonlóan vélekedik. Nagyon fontos adat még, hogy amíg az emberek 61 százaléka úgy érzi, nem érinti személyesen a menekültkérdés, addig 81 százalék biztos abban, hogy hazánkat érinti a probléma.

Mindez világosan mutatja, hogy a bevándorlásellenes hangulat nem vezethető le az Orbán-kormány aljas, gyűlöletkeltő, ármánykodó tevékenységéből, hiszen a jobbikos és a szocialista szimpatizánsok aligha fogadnák el a kormány tematizációját, ha az irreális és valóságidegen lenne. Ellenkezőleg: a kormány ráérzett arra, hogy mi foglalkoztatja a jobb- és baloldali vagy politikailag semleges beállítottságú embereket, tehát reális problémákkal foglalkozik, és igyekszik azokra megoldást találni országon belül és az unió keretei között is.

S ehhez még tegyük hozzá, hogy például Németországban nemcsak a baloldali pártok, de még a régi szép időkben jobbközép beállítottságú CDU is migránsbarát propagandát folytatott, nem beszélve a német újságokról és a közszolgálatinak nevezett médiáról, s mégis megváltozott a német emberek sokaságának véleménye a bevándorlás kérdésében.

Mindettől függetlenül Andrej Babist korántsem tartom egy minden hibától mentes politikusnak, különösen nem szeretem a politikai múltját (pártállami káder volt és együttműködött a titkosszolgálatokkal is), és meggazdagodásának módját (a vadprivatizációs folyamatban nem éppen a legtisztább úton megkaparintott egy állami agrárvállalatot, s ennek tulajdonosaként vált milliárdossá, Csehország második leggazdagabb emberévé).

Tény azonban, hogy a cseh állampolgárok mindezt részben zárójelbe tették, részben megbocsátottak Babisnak, vélhetően éppen azért, mert a mai Babis már megengedheti magának – akárcsak az Egyesült Államokban Donald Trump –, hogy immáron ne a személyes, hanem országa és hazája érdekeit, valamint az átlagemberek véleményét, félelmeit és kívánságait tegye az első helyre, és ennek mentén politizáljon. Szimpatikus a cseheknek, hogy az ő nyelvükön beszél, s valós problémákra igyekszik nem szélsőséges, hanem reális válaszokat adni.

Végezetül, ha politológiai szempontból számba vesszük azt, ami a német, az osztrák és a cseh választásokon történt, akkor azt hangsúlyoznám, hogy valóban új korszak kezdődött el az európai, s különös súllyal a közép- és kelet-európai politikában. A 21. század elején megjelent és uralkodóvá vált a globalizációpárti és a nemzeti szuverenitást védő politikai és társadalmi erők közötti törésvonal, s ez a törésvonal mintegy felülírja a 20. századra leginkább jellemző bal–jobb megosztottságot.

Nem azt állítom, hogy a bal–jobb konfliktus már eltűnt, hiszen az jól látszik, hogy a globalizáció oldalán elsősorban baloldali és liberális politikai pártokat és mozgalmakat találunk, míg a nemzetállamok védelmében elsősorban jobboldali, konzervatív-kereszténydemokrata pártok jelennek meg. De a V4-eken belül nemcsak a konzervatív és jobboldali Orbán- és Szydlo-kormány folytat bevándorlás- és kvótaellenes politikát, hanem a szociáldemokrata és baloldali Fico-kormány is, s mostani bukásáig – ha némileg visszafogottabban is – a szintén szociáldemokrata Sobotka-kormány is a V4-ekkel együtt menetelt.

A „régi” jobb- és balközép pártok tehát vagy háttérbe szorulnak (Franciaországban, Németországban, Olaszországban), vagy képesek megújulni, s az új törésvonal mentén politizálni (Kurz néppártja Ausztriában). Ám még fontosabb, hogy olyan új pártok jelennek meg az európai, de különösen a közép- és kelet-európai politikai palettán, amelyek már nem illeszthetők be a régi keretekbe, mert az új kihívások mentén jöttek létre (ANO, AfD, Öt Csillag Mozgalom stb.). Ezek nem „populista”, hanem realista pártok.

S mintha megfordulna Európa: vigyázó szemünket magunkra, Közép- és Kelet-Európára kell vetni. Itt fordul a történelem.

A szerző politológus

(Fricz Tamás, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Gyuribá’ nem viccel – Orbán, Lázár, Hollik Soros kilövési listáján

Nnna, mindenki tudja, most minek kéne következnie – Hivatalos: Demszkyék a felelősek a 4-es metró korrupciójáért